10. A sötét oldal

Három nap telt el azóta, amióta utoljára láttam Justint.. Ez akkor volt, amikor a faházban utoljára beszéltünk.. Azóta semmit nem hallottam róla, és még a suliba se jött be.. Nem tudom aggódjak-e vagy ne.. Elég rossz, hogy nem tudok róla semmit... Csütörtök reggel van. Éppen a suliba tartok, amikor oda jön hozzám egy szőke csaj.
- Szia Lisa. - köszönt
- Hello. - köszöntem vissza, nem igazán tudom ki lehet, még nem is láttam soha.
- Had mutatkozzak be. - nyújtotta kezét. - Jenna vagyok..
- Én Lisa. De már úgy is tudod. - ráztunk kezet, majd újra elindultam a suli felé. - Mit szeretnél? - kérdeztem miközben ő a hátam mögött jött utánam, majd felvette a tempóm és mellém jött.
- Ne legyél feszült, hidd el jól van. - kacsintott, amire meg torpantam.
- Te miről beszélsz? - néztem rá értetlenül.
- A szerelmed. - mosolyodott el, majd tovább indult.
- Milyen szerelmem? - mentem mellé.
- Justin. - vágta rá, amire hangosan felnevettem..
- Mi az? Mit nevetsz? - lepődött meg.
- Justin nem a szerelmem. - nevettem még mindig.. - Valamit nagyon félre értettél.
- Nem kell tagadnod. - mosolygott.
- Mondom, hogy nincs köztünk semmi. - mosolyogtam vissza, amire nem válaszolt.. Most már biztos vagyok benne, hogy ő az a 'híres' csaj aki elraboltatott. Kíváncsi vagyok mit akar tőlem.. Majd kiderül.. Mikor beértünk a suliba, fiúk és lányok vegyesen vettek körbe minket..
- Hmm. Ekkora hírneve van a csajnak és én még nem is hallottam róla?! - gondolkoztam magamban.. Csak ő lehet az.. De mit akar még tőlem? - gondolkoztam, amit ő zavart meg.
- Nézd csak ki van itt. - biccentett a fejével a terembe, amire oda kaptam a fejem. Justin volt az.. Hihetetlenül dühös vagyok rá, amiért nem adott semmi élet jelet, most meg itt hülyül a haverjaival.. Én meg aggódjam szét magam.. Mit ne mondjak, kedves ember..
- És? - kérdeztem egyhangúan, mint akit nem érdekli.. Próbáltam nem Justinnal foglalkozni.. Eléggé megdöbbent amikor meglátott Jennával, de nem foglalkoztam vele, csak szépen leültem az egyik üres padba, majd Jenna mellém ült. Az óra után a szekrénybe pakoltam amikor Justin mellém jött és átkarolta a derekam.
- Justin. - szólítottam meg, majd megfordultam vele szembe. - Hagyjál béként. - vettem le kezét a derekamról.
- Mit volt ez az előbb? Mióta barátkozol Jennával? - kérdezősködött.
- Ő az a csaj, akiről múltkor beszéltél?
- Igen.
- Csodás... - mondtam egyhangúan. - Leszólított az úton.. És hát együtt jöttünk be.
- Ki akar használni.
- Én is rá jöttem, de talán rosszul sül el, és saját maga lesz az áldozat. - kacsintottam Justinra, majd el akartam menni, de nem hagyta.
- Hiányoztál. - hajolt közel hozzám, amire fel nevettem.
- És nem voltál képes egy rohadt üzenetet vagy valamit küldeni? - förmedtem rá.
- Hmmm. Csak nem aggódtál értem? - vigyorgott gúnyosan.
- Menny a francba. - rántottam ki kezéből a kezem, majd gyors léptekkel elmentem. Nem tudom mit képzel magáról ez az idióta.. Nem tudom, hogy most mi van vele.. Hiányzom neki, csókolgat, aztán bunkó és flegma. Nem értem..

***

Suli után a parkoló fele indultam ki.. Hirtelen átölelt valaki..
- Justin szakadj már le rólam. - kiabáltam, majd megfordultam. - Keith?! - döbbentem le.
- Szia. - köszönt. - Mi van Justinnal? Mi történt köztetek? - kérdezte döbbenten.
- Semmi.. - válaszoltam. - Te.. Hogy-hogy itt?
- Érted jöttem. - ragadta meg a kezem, majd húzni kezdett kocsijához.
- Hova megyünk? - kérdeztem
- Titok. - vágta rá, majd beültünk a kocsiba.. Amikor épp indultunk a kocsival, Justint pillantottam meg amikor egy lánnyal csókolózott.. Mit ne mondjak elég szarul esett.

 ***

- Minek jöttünk ide? Elég fura ez a hely. - mértem végig a terepet.. Egy ember sem tartózkodott erre felé, a nap már nyugovóra tért.. A sötétség és a köd vette át az uralmat.. Némán és gyorsan követtem Keithet. - Keith.. Állj már meg.. Minek jöttünk ide?! - kérdeztem, most már idegesen, de nem válaszolt.. - Hahó, Keith, kérlek válaszolj már. - kiabáltam rá, de ő csak csöndben ment tovább. - Na jó, itt hagylak. - fenyegetőztem, majd megálltam.. Ami nem volt jó ötlet, mivel pár másodperc múlva már csak az árnyát láttam miközben távolodott, majd már semmit.. - Keith.. Keith.. Kérlek, gyere vissza.. Ez nem vicces. - rémültem meg, amikor hirtelen valaki hátulról a földre rántott.. - Jézusom Keith normális vagy? - dühöngtem, miközben leporoltam magam, a piszoktól.. Elég furán viselkedett.. Mint egy holdkóros.. - Najóó.. Most már fejezd be.. Komolyan.. - kiabáltam rá, nem szólt semmit, csak felkapott a válára, majd egy sötét szobába vitt... Nem épp a legboldogabb emlékeim fűznek az ilyen helyekhez, ezért kapálózni és kiabálni kezdtem. - Keith.. Azonnal tegyél le.. Minek megyünk oda be? Keith. Kérlek.. Ez már tényleg nem vicces. - kapálóztam, majd ledobott egy szakadt-poros ágyra. - Áuu. - kiáltottam fel.. - Lehetnél gyengédebb.. - dühöngtem, majd amikor felakartam állni, hirtelen vissza lökött, majd pár mozdulattal az ágyhoz kötözött, elég gyorsan történt.. - Mit csinálsz Keith? Megőrültél? - lepődtem meg.
- Mi a francot eszel azon a Bieber gyereken? Lisa! Hahó, ébredj már fel. - kiabált, majd felpofozott.
- Keith.. Azonnal engedj el.. Mit csinálsz? - próbáltam kiszabadítani a kezem, de nem ment.
- Ígérd meg, hogy többet nem találkozol azzal a paraszttal. - ordított rám.. Teljesen elment az esze.
- De hogy ígérem.. Hogy mertél megütni? És még ő a paraszt? A legjobb barátom voltál... Gyűlöllek már, felfogtad? - ordítottam vissza, majd még egyet lekevert.
- ÍGÉRD MEG. KÜLÖNBEN MEGÖLLEK. - emelte a kezét.
- Jólvan. Ígérem. - böktem ki, rémülten..
- Remek.. - mosolyodott el.. - Ha nem így lesz és bárkinek is szólsz erről az egészről akkor... Akkor téged is és a Bieberkédet is megölöm.. És a családoddal kezdem..
- Úgy se mernéd megtenni. - szaladt ki a számon.
- Mit mondtál? - rántotta elő pisztolyát, majd rám szegezte..
- Semmit, semmit. - válaszoltam rémülten..
- Amiért ilyen voltál... Most itt hagylak. Szióka. - indult meg az ajtó felé, majd lekapcsolta a lámpát.
- Neeee Keith.. Kérlek ne hagyj itt.. Könyörgöm. - kérleltem, de meg se kottyant neki.. Itt hagyott..

***

Két napja itt vagyok éhen, szomjan.. Komolyan már rosszul vagyok a levegőtől is.. Semmit nem aludtam, ha ez így megy tovább megőrülök.. Negyvennyolc órája, teljes sötétségbe, szomjasan, éhesen, fáradtan.. És még a kezem is fáj már.. Hogy tehet ilyet velem? Mi ütött belé? Ha kiszabadulok innen mit fogok csinálni? A csicskája leszek?! Nem akarom, hogy bármi baja essen a családomnak.. És hát elég eltökéltnek tűnt, amikor megfenyegetett.. Lehet, hogy tényleg elkerülöm Justint. Bár nem lesz nehéz, azok után amit a parkolóba láttam.

9. Káosz az agyban

Miután Justin kidühöngte magát, és kitisztult a fejem, úgy gondoltam, felteszek neki pár kérdést.

-Ki rabolt el? Mi volt az a szag? És honnan tudtad, hol vagyok? - kérdeztem félénken, felkészülve az ordítására, közben melléültem, kissé kimerült tekintettel rám nézett - Kérlek, mondd el, szeretném megérteni.

-Aki elraboltatott, az egy semmirekellő kis ribanc, két évvel ezelőtt került a többiek közé, de aztán meguntam, hogy képtelen volt felfogni: Akit én megdugok, az az enyém, amíg igényt tartok rá. Viccesnek találta, hogy fűvel-fával lefeküdt és még büszkén mesélte nekem, mekkorákat kefélt egyes szerencsétlenekkel. Egy idő után megelégeltem és elzavartam a bús picsába. Azóta minden csajomat elraboltatja, elviteti oda, ahova téged is és megpróbálja megfojtani őket. Ezzel akarja elijeszteni tőlem mindet, csak nem jön neki össze. A szag, amit éreztél, az csak egy kis gáz záptojással keverve. Nem halálos, elájulsz tőle, ennyi. És onnan tudom, hogy hova vitt, hogy az első három csajom felhívott, miután felébredt.

-Nem lehet leállítani ezt a nőszemélyt? Meg amúgy sem vagyok a csajod!

-A csókunk az utcán nem ezt mutatta. Ő mindenhol ott van, ahol én. Most is odakint van az erdőben, megpróbál közelebb jutni.

-Erdőben? - kérdeztem, majd kiegyenesedve keresni kezdtem egy ablakot, de nem volt a közelemben egy sem, a fényt a lámpák szolgáltatták.

-Igen, Lisa. Az erdő közepén vagyunk. - duruzsolta a fülembe, ujja végigsiklott a nyakamon - Itt senki sem hallja, ha sikítasz!

-Justin, ezt fejezd be, engem nem kapsz meg. - toltam el magamtól, majd talpra álltam, hangosan megkordult a gyomrom, csak ekkor vettem észre, hogy mennyire régen ettem utoljára - Van valami kajád?

-Szétnézek a konyhában, addig maradj itt.

-Rendben.

Kissé megilletődve kezdtem el nézelődni a helyiségben, amíg rá, illetve az ételre vártam. Eléggé luxuskörülmények uralkodtak az épületben, nagyon ízléses volt minden, mégis teljes mértékben modern faház volt. Teljesen belemerültem a látványba, annyira, hogy észre sem vettem magam előtt a gőzölgő ételt. Justin halk kuncogása vonta el a figyelmemet a bámészkodásról.

-Költözz ide nyugodtan, jól elleszünk mi ketten!  - kacsintott perverz vigyorral, mire megforgattam szemeimet és a kajára néztem - Jó étvágyat. Miután végeztél, mosogass el!

Még én mosogassak el?! Na ez már a bunkóság legfelsőbb foka. Na, mindegy, nem érdekel, éhes vagyok, lássuk, mit kaptam. Sült hús, petrezselymes krumpli és saláta nyakon öntve valami gusztával. Ennél jobbat nem is kívánhatnék!

-Köszönöm szépen! - küldtem neki egy hálás mosolyt, igen, hálás voltam, amiért nem egy zacskó chipszet hozott nekem - Bevallom, azt hittem, egy zacskó valaminél többre nem fogja futni, de kellemesen csalódtam!

-Megmentetted az életem, mégpedig eléggé szokatlan módon. Az a legkevesebb, hogy normális ételt adok. Na, egyél, jobban szeretem, ha csendben vagy.

Nem szóltam, még a végén elveszi a kajámat. Hozzáláttam az evéshez, ő magamra hagyott, jobb is volt, világéletemben utáltam, ha valaki bámult, miközben én ettem. Nagyon finom volt az étel, minden egyes falatját kiélveztem, egyáltalán nem számítva arra, hogy hirtelen fülsüketítő szirénaszó töri meg a békés csendet. Az evőeszközöket elengedve a fülemhez kaptam mindkét kezemmel, körbenéztem, hátha látom Justint, két másodperc múlva ő suhant el mellettem és két gombnyomással a falon elhallgattatta azt a borzadályt. Két kis zacskóval a kezében tért vissza hozzám, felrántott a karomnál fogva és egy szekrényhez húzott.

-Justin, mi a fene folyik itt? - kérdeztem ijedten, arca teljesen eltorzult a rémülettől.

-Ebben a zacskóban kaja van, a másikban térkép, fegyver és pénz. - nyomta mindkettőt egymás után a kezembe, majd kinyitotta a szekrény ajtaját, hadart, alig értettem a szavait - Bújj be ide! A térképen bejelöltem, merre jutsz haza. A pénz buszra van, a maradékot arra költöd, amire akarod. Fontos: bármit hallasz, vagy látsz, nem sikítasz, nem jössz elő, meghúzod magad és vársz. Este jössz csak elő. A fegyver arra kell, hogy megvédd magad a vadállatoktól, nagyon vigyázz vele, könnyen elsül. Lehetőleg ne nyírd ki magad. Ha velem történne valami... Felejts el. Lépj tovább sohasem léteztem, sohasem beszélgettünk, nem ismertél sohasem Justin Bieber nevű srácot. A te érdekedben kell ennek így történnie! Megértettél mindent, amit elmondtam?

-A-Azt hiszem, igen. - néztem zavarodottan szemeibe - Justin, mi...?

Nem engedte, hogy folytassam, ajkaival fojtotta belém a szót, testéhez húzott, szorosan magához ölelt, mégis gyengéd volt mind a csókja, mind az ölelése. Remegett. Eddig sohasem mutatkozott rajta félelem, sohasem félt semmitől sem, még a nagy benga állat biztonsági őrtől sem, aki a suli bejáratánál áll. Ez valaki más. Valaki hatalmasabb, aki könnyen össze tudja őt roppantani. Az én kis világomban ő volt a legnagyobb bunkó a világon, akinek nagy hatalma volt a suliban, ezért eddig bele sem gondoltam, hogy bizony vannak nála hatalmasabb erők is.

Fél perc is eltelhetett, mire elengedte ajkaimat, megcirógatta az arcomat, elmosolyodott, majd a szekrénybe tuszkolt és rám zárta az ajtót. Parancsainak eleget téve eltakartam magam az összes ruhával, amit találtam, egyetlen egy sejtem sem lógott ki a ruhahegy alól, a lehető legkisebbre összehúztam magam, és vártam az estét. Fogalmam sem volt hirtelen, mennyi is az idő, nagyon nehezen halásztam elő a telefonomat a farzsebemből, óvatosan megnéztem, még dél sem múlt. Szuper! Azt hiszem, alszok egyet.

*   *   *

Éjfélt ütött az óra. Már lassan kilenc órája csend van. Igazából a sziréna után semmi komoly hangot nem hallottam, csak futkosást, ajtócsapkodást, ennyi.

Leemeltem magamról a súlyos ruhahalmot, majd feltápászkodtam az ökörpisilésnyi helyen és kinyitottam a szekrény ajtaját. Óvatosan kikukkoltam, sehol senki. Előkotortam az egyik szatyorból a kaját és beleharaptam, eszembe jutott a festmény Jézus utolsó vacsorájával. Lehet, hogy nekem egy szottyos szendvics lesz az utolsó vacsorám. Igazándiból ez már egy késő éjszakai nassolás. Ó, te hülye, kussolj már!

Miközben haladtam a kijárat felé, elfogyasztottam a szendvicsemet, az ajtóba érve pedig elővettem a térképet és széthajtogattam. Piros filctollal be volt jelölve az út, hogy merre menjek az erdőben, a kanyaroknál volt egy kép, rajta egy megjelölt fa. Csak nem tévedek el. De szart se látok a sötétben, így viszont biztosan eltévedek.

Ismét belenyúltam a zacskóba és megfogtam valami hideget. A fegyver. Undor fogott el, másrészről pedig féltem, mi lesz, ha én azt elsütöm. Leginkább magamat lőttem volna le, hogy belekeveredtem ebbe. Ha nem csókoltam volna meg, ha nem lettem volna olyan kíváncsi... És ha az a valaki megöli? Mindig is a halálát kívántam, de azért mégis, nem gondoltam komolyan. Istenem, ez az én művem? Biztosan nem... Kussolj már!

Tovább kutattam a szatyorban és megtaláltam azt, amit kerestem: egy zseblámpát. Bekapcsoltam, leakasztottam a fogasról Justin vastag pulcsiját, felvettem a kabátom alá a saját pulcsimra (pusztán a hideg és a nagy szél miatt, ami kint volt), aztán imádkozva, a zacskókat magamhoz szorítva elhagytam a házat.

Istenem, most segíts meg!

8. rész #Tényleg ekkora bajba vagyunk, egy csók miatt?!

Nem sokat aludtam az éjjel. Újra és újra csak a csókunkra tudtam gondolni. Nehéz be vallani de élveztem, azt hiszem.
Reggel van. Itt fekszek az ágyamban, nyakig rajtam a takaró és nem merek kimenni. Nagyon furcsa ez az egész és persze kínos is.
Justin kopog. Gondolom Justin, ki más lehetne?
Nem szólok, csak némán fekszek tovább, hát ha elmegy. De nem, tovább kopog, erőt veszek magamon, megigazítom a hajam, majd kikiabálok.
- Gyere be! - mondtam, majd így is tett.
- Jó reggelt! - jött be mosolyogva, s egészen az ágyamig meg sem állt.
- Neked is. - válaszoltam. - Figyelj Jus beszélnünk kell. - néztem az ágyamon ülő személyre.
- Hallgatlak. - válaszolt egy szóval.
- Szóval ez nekem annyira homályos.. - kezdtem, amire csak értetlenül nézett rám.
- Még is mi? - kérdezte kíváncsian.
- Hát.. A tegnap este, tudod.. Tudod, elég furcsa, hogy pont te megcsókolsz, miért tetted?
- Ja. Csak megháláltam amit tettél. - mosolygott. - Na meg persze kíváncsi voltam, a csókod ízére. - fejezte költőien ki magát.
- De miért voltál kíváncsi rá, ha utálsz? - néztem rá össze zavarodottan.
- Nem utállak, csak szeretlek szívatni. - kacsintott, majd elnevette magát.
- És miért szeretsz szívatni? - kérdezgettem.
- Azért, mert szeretem ha dühös vagy. - vigyorgott perverzül.
- És az miért jó neked? - tettem fel egy újabb kérdést.
- Na jó, ez most már kezd idegesíteni, fejezd már be ezeket a miérteket, jó? - állt fel.
- Miért fejezzem be? - nevettem, gondoltam kicsit húzom az agyát.
- Na jó én mentem a parkba, pá! - köszönt el, majd hallottam ahogy elhagyja a házat.
Na szuper, még beszélgetni sem tudunk rendesen. Tényleg csak ennyit jelentett neki a csók? Áhh, miért is számítottam többre, hiszen mindenkivel ezt csinálja..
- De velem nem fogja, az biztos! - határozottan mondtam ki a biztos szót, amit anya üzenete zavart meg.
~ Drágám! Úgy döntöttünk maradnánk még egy napot, szóval remélem nem baj, ha holnap megyek haza, elég nagy vagy már, el tudod látni magad! Szeretlek. Puszi Anya. - olvastam fel hangosan.
Hmmm. Ennél jobb hírt nem is kaphattam volna. Szeretek egyedül lenni, akkor olyan szabadnak érzem magam. Jó ez így, kicsit elválni anyától, jobb lenne ha egy hét múlva jönne haza.
Gondoltam elmegyek Justinhoz a parkba beszélnem kell vele, és hát úgy is gyönyörű az idő odakint. Felvettem egy vékony pulcsit és egy nadrágot, felfogtam a hajam, majd útnak indultam.
Tíz perc múlva meg is érkeztem Justinhoz, aki pár haverjával lógott.
- Justin beszélhetnénk. - mentem oda elé, sóhajtott, majd arrébb mentünk.
- Szeretnék kipróbálni valamit. - mentem közel hozzá, majd hirtelen megcsókoltam, amit viszonzott, de amint észhez tért, elrántotta fejét..
- Megőrültél? Még is mit képzelsz, a nyílt utcán vagyunk. - ordította le a fejem, amire értetlenül néztem rá..
- Idióta, szemét. - kiabáltam az arcába, majd elindultam.
Igazából, arra voltam kíváncsi, hogy érzek-e valami szenvedélyt a csókjában, a tegnapira nem nagyon figyeltem, hiszen ledöbbentett tette, de viszont kizárt, hogy csak úgy kíváncsiságból megcsókoljon, az nem lehet.. Vagy még is? Miért ordított le a haverjai előtt? Miért égetett be? Nem tudta volna halkan mondani? Mekkora tapló már?! Szánalmas a gyerek, most már tényleg utálom...
A szobából melegebbnek tűnt az időjárás. Kezdek fázni, ezért úgy döntök haza megyek. Pár utcányira vagyok a házunktól, amikor valaki tekintetét magamon kezdem el érezni, hátra kapom a fejem, de senkit nem látok, mikor vissza fordulok egy izmos embert látok meg magam előtt.. Eléggé rám ijesztett, ezért megtorpantam, majd hátrálni kezdtem, de ő követett, majd meg ragadta a karomat és húzni kezdett a kocsija felé.
Naaa szuper! Elraboltak. - dühöngtem magamba.
Egyszerre voltam rémült és ideges.. Négy órát utazhattunk, amikor végre meg érkeztünk egy elhagyatott helyre.. Egy hagyatott házba mentünk, egy sötét szobába, ahol senki sem volt.. Bezárt oda, majd elhajtott a kocsijával.. Vártam, hogy történjen valami, de semmi sem történt.. Ott hagyott étlen, szomjan.. Kezeim megkötözve és még a szám is le van ragasztva.
Párórája ülhetek itt, amikor elkezdek érezni valami furcsa szagot.. Egyre jobban erősödik a szag, egészen addig amíg már szinte elviselhetetlenné válik.. Egyre gyengébb leszek, majd a földre zuhanok, nem ájultam el, de érzem, hogy gyengébb és gyengébb leszek minden egyes másodpercben.. De erősnek kell maradnm.. Fogalmam sincs, mi ez.. De most már egyre tudtam csak gondolni.. Most meghalok vagy nem? Ezen filóztam, amikor már a szemeim csukódni kezdtek... Nem látok tisztán, minden homályos, egyre jobban fáradok, amikor hirtelen beront valaki, csak a körvonalát látom, majd magamon érzem két kezét.. S egy hirtelen mozdulattal felemel, majd meglátom az arcát, ez Justin..
- Tarts ki kérlek, ne aludj el! - kiabálja folyton ezt a mondatot.. Nem kell többször mondja.. Amint kimondja, azonnal el is ájulok..

Egy kórházban fekszem, nincs senki a szobában, nincs ablakom se. Nehezen felkelek, majd az ajtó felé indulok, kinyitom azt, s amint kilépek egy fegyver tartanak rám, s elsütik azt.. Majd felkelek... Egy rém álom volt.. Amint felkelek, először Justint látom meg, aki fel s alá járkál mellettem.. Amikor észre veszi, hogy nyitva van a szemem, oda rohan majd ordibálni kezd, mint valami elmebeteg.
- Látod ezért nem kellett volna ott megcsókolnod. Most kibaszott nagy bajban vagyunk! - dühöngött, majd hirtelen az asztalra csapott, amitől ugrottam egyet..
Inkább nem szólaltam meg, hagytam hogy ki dühöngje magát, amúgy se voltam még jól, szóval pihentem, már amennyire lehetett mellette. Még mindig nem értem, hogy kirabolt el és miért, bár már kezd világossá válni az ok. Viszont mi volt az a szag? Még soha életemben nem éreztem ilyet és nem is hallottam erről.. És Justin hogy talált rám?!
Annyi minden volt, amit nem értettem.. Vajon mi lesz most? Tényleg akkora bajba vagyunk, egy rohadt csók miatt?!

7. Jó tett helyébe...

Miután nekinyomott a falnak, a fülemhez hajolt, halkan nyöszörgött, mint akinek fáj valamije, elég furának tartottam, mert teljesen abban a tudatban voltam, hogy rám akar mászni.

-Se-segíts! - hörögte a fülembe, majd lassan a földre omlott, közben próbált megkapaszkodni bennem és én is benne, de lehúzta a súlya és ájultan elterült a földön, ekkor egy vörös foltot fedeztem fel az oldalán, a szívével egy vonalban, aztán még hármat.

-Úristen! - kaptam a számhoz, még a szar is belém fagyott, de aztán gondolatban felpofoztam magam és őt pofozgatva megpróbáltam észhez téríteni, de nem sikerült, ezért drasztikusan kellett megoldanom a feladatot: belenyúltam a sebébe.

-A KURVA ÉLETBE, MI A FASZOMAT CSINÁLSZ?! - üvöltött fel a sérült, kijózanodott azonnal, felsegítettem a földről, majd bevittem a fürdőszobába, leültettem a kád szélére - Tudsz egyáltalán segíteni rajtam? Nem akarok megdögleni!

-Ne aggódj, meg tudom oldani! Ne mozdulj el innen, máris jövök! - feleltem, miközben felmértem sebeinek minőségét.

-Oké, csak siess, nem akarok elvérezni!

Sok mindent nem akarsz... Például normális lenni... Na, mindegy...

Inkább nem szóltam semmit neki, csak sietősen elhagytam a fürdőszobát, egyenesen a konyhába siettem. Felkaptam az ollót, a sót és a cukrot, aztán visszasiettem hozzá. Nem tudta, hogyan kéne reagálnia a kezemben lévő eszközökre, ijedtséget láttam szemeiben, mégis jól mulatott.

-Még az ollót azt megértem, de a só és a cukor? Meg akarsz enni? - lőtte el hatalmas poénját egy széles és magabiztos vigyorral, miközben én lepakoltam a kád szélére,de amint észlelte, hogy rohadtul nem vicces, amit mond, befogta.

-Ki kell tisztítani a sebeidet. - feleltem nemes egyszerűséggel, nem foglalkozva a viccével.

-Azt mégis hogyan akarod elintézni?

Ismét nem szóltam, na nem azért, mert nem akartam válaszolni, pusztán tisztán kellett tartanom a fejemet, végig kellett gondolnom, mit akarok és mit kell csinálnom. Elővettem a lakás legtisztább poharát a szekrényből, leraktam azt is a kádra, majd felkaptam az ollót.

-Csak hogy ne kelljen mozognod és ne fájjon annyit a sebed, levágom a felsődet, rendben? Ígérem, óvatos leszek.

-Csak csináld.

Bólintottam, majd nagyot sóhajtva lentről fölfelé függőlegesen végigvágtam a pólóját, az ujjait is elvágtam, így a ruhadarab magától a földre omlott. Egy pillanatra Justin arcára néztem, nagyon figyelt, bókokat és egyéb hízelgő dolgokat várt tőlem, de természetesen egyet sem kapott. Koncentrálnom kellett, nem volt időm a bókokkal foglalkozni, és nem is érdekelt, mennyire izmos a felsőteste.Miután a szétvágott póló földet ért, megfogtam a poharat és megtöltöttem vízzel.

-Támaszkodj bele a kádba, úgy, hogy vízszintesben legyen a felsőtested. - adtam meg neki az utasításokat, nem szólt, csak sóhajtva megtette, amire kértem, lábaihoz álltam és fölé hajolva óvatosan elkezdtem lemosni a sebeit.

Nem mozdult, meg se rezzent, csendben tűrte a "mosdatást", szerintem még élvezte is. Szépen kimostam a sebeit, majd elraktam a poharat és megfogtam a sót, de már nem volt rá szükség, úgyhogy megúszta a fájdalmat. Adtam neki egy piros törölközőt.

-Hozok kötszert, addig szárítkozz meg. - dobtam neki egy biztató mosolyt, igazából magamnak szántam, eléggé be voltam szarva, hiszen még sohasem láttam el ilyen sebet, sőt, semmilyen sebet, amit nem lehet megoldani egy sebtapasszal, vagy kenőccsel.

-Rendben, és akkor el is árulhatnád, mi a fasznak kell a só és a cukor. - morogta.

-Iskolában lószart sem csinálsz, ezt bezzeg tudni akarod! - röhögtem el magam, nagy meglepetésemre ő is így tett, lelegyintettem, majd ismét elhagytam a helyiséget.

Édesanyám szobájába sétáltam, külön szekrényben tároltuk a kötszereket, odasiettem, kihúztam egy gyors mozdulattal a fiókot, kivettem belőle mindent, amire szükségem volt, majd azokkal visszatértem Justinhoz, aki a sebeit leste és próbálta maga kitalálni, mire való a só és a cukor. Kuncogva sétáltam oda hozzá, ő meg csak megszeppent arccal nézett rám, amint akit rajtakaptak valamin, olyan volt, megfogtam a cukrot és intettem, hogy jöjjön utánam. Felkelt és engedelmesen követett, de azért éreztem a fenekemen a tekintetét. "Szőrös" a hátsóm, mégis érdekli? Furcsa.

A szobámba tereltem, majd lepakoltam az éjjeliszekrényemre, utasítottam, hogy üljön le az ágyamra, bekötözöm a sebeit, de ő mást gondolt, úgyhogy amint leraktam mindent a kezemből és felegyenesedtem, magához húzott, csípőmet övéhez húzta.

-Érzed? Megkaphatod, ha akarod! - suttogta perverz hangsúllyal a fülembe, forró lehelete szinte égette a bőrömet.

A legnagyobb gáz ebben az egészben, hogy hatással volt rám. Végigfutott rajtam a hideg, beleborzongtam közelségébe, és ő ezt nagyon jól tudta, akaratom ellenére, de adtam alá a lovat testem automatikus reakcióival. Megállj parancsoltam az ellenem folyó akcióknak, amiket a testem indított, és eltoltam őt magamtól, majd ismét az ágyra parancsoltam, szerencsére szót fogadott. Miután elhelyezkedett, levettem a cukros edény tetejét.

-Itt az ideje, hogy mesélj! - szólalt meg hirtelen, a szívem nagyot dobbant ijedtemben,  szemeibe néztem - A cukor és a só ügyében.

-A só összehúzza a sebet, csökkenti, vagy elállítja a vérzést, a cukor pedig segít a seb gyógyulásában. - hadartam el a lehető leggyorsabban, majd egy kanálnyi cukrot az oldalán lévő sebre szórtam, szinte az egész odatapadt - Feküdj le, úgy jobban meg tudom csinálni!

Széles vigyor terült el az arcán, nem is leplezte, mennyire jól érezte magát. Nos, valamilyen szinten én is élveztem, hogy pont ő kér tőlem segítséget egy ilyen fontos dologban. Az ellensége vagyok, mégis hozzám fordul, ha az elvérzés szélén áll... Érdekes felfogás, mit ne mondjak.

Öt percbe telt, mire bekötöztem az egész felsőtestét, úgy nézett ki, mint egy félig betekercselt múmia, amin nagyon jót mulattam magamban.

-Maradhatok éjszakára? - kérdezte halkan, miután végeztem az ellátásával - És kaphatok valami felsőt?

-Természetesen itt maradsz, ilyen állapotban nem mehetsz sehova. És ne örülj, pusztán azért nem rúglak ki páros lábbal, mert te is megmentettél engem. És miután elpakoltam, hozok neked ruhát. - feleltem a feladatomra koncentrálva, összeszedtem mindent, hogy egyszerre elpakolhassak - Mindjárt jövök, addig feküdj le.

Nem szólt, csak hátradőlt, én három perc alatt a helyére dobtam mindent (nem szó szerint), aztán a szekrényemhez sietve a ruháim között kezdtem el turkálni. Szerencsére kisajátítottam párat a srácok ingei és pólói közül, így tudtam Justinnak ruhát adni, de ő sem volt hülye, azonnal felismerte a ruhadarab eredeti gazdáját.

-Én ezt fel nem veszem! Inkább megfagyok így! - durcáskodott, megforgattam szemeimet; teljesen olyan, mint egy ötéves gyerek.

-Ez már az enyém, Justin. Tessék felvenni! - nyomtam a kezébe, mire rám nézett, majd nagyot sóhajtva gyorsan felkapta magára, mintha rá öntötték volna - Látod? Teljesen jól áll rajtad! Úgyhogy ne nyavalyogj, feküdj le és aludj!

-Nekem te csak ne parancsolgass! - emelte fel a hangját.

-Az én házam... Az én szabályaim! - löktem meg mellkasánál, felkiáltva dőlt hátra - Jó éjszakát!

Elhagytam a szobámat és becsuktam az ajtót, édesanyám hálószobája felé vettem az irányt, ugyanis ott szándékoztam aludni. Maximum öt métert tehettem meg, amikor kivágódott a szobám ajtaja, mire észbe kaptam, a falnak nyomódtam, ajkaimnak pedig két másik. Megcsókolt.

Nem akartam elhinni, lehetetlennek tartottam, hogy majd pont ő fog megcsókolni bármikor is.

Csak pár pillanatig tartott a csók, utána homlokát enyémnek támasztotta, mélyről jövő nyögés hagyta el a torkát.

-Baszd ki, Lisa! Ha tudom, hogy ilyen jól csókolsz, már rég megszereztelek volna magamnak! - nyögte.

-Justin, te... - kezdtem, de nem tudtam befejezni, nem akartam kimondani azt, amit mindig is lehetetlennek véltem.

-Ó, igen, édes, megcsókoltalak! Tudom, hogy én vagyok az első! Ne is tagadd! - suttogta ajkaimba, testével és kezeivel a falnál tartott - Vedd ezt egy utálattal teli barátság kezdetének!

Ismét megcsókolt, de ezúttal sokkal több szenvedélyt vitt bele, aztán elengedett, jó éjszakát kívánt nekem, végül visszatért a szobámba és becsukta maga után az ajtót. Tágra nyílt szemekkel, támolyogva beszédelegtem anyám szobájába, becsuktam az ajtót és leültem az ágyra. Mutató-, és középső ujjamat lüktető ajkaimhoz érintettem. Csípett, mart, égetett a csókja, mintha lávaköveket tettek volna a számra, le akartam dobni magamról, de természetesen nem tudtam, és ez irtóra zavart. Nem hagyhatom, hogy ez még egyszer megtörténjen! Nem hagyhatom, hogy az ujja köré csavarjon! Nem leszek olyan, mint a többi csaj! Nem állok be a sorba!

6. rész #Minek jöttél ide?

- Keith... Kérlek engedj már be. - dörömböltem, de semmit sem reagált.. - Hahó.. Keith. - kiabáltam, majd egy kis idő után felállt és beengedett.
- Ki tisztult már az agyad? - kérdezte
- Ezt én kérdezhetném tőled, még soha nem bántál így velem...
- Jó. Bocsi. De meg kell értened, hogy Justin egy paraszt és te azért vagy csak más véleménnyel róla, mert behálózott. - emelte ki a behálózott szót.
- De Keith.. Ma egy olyan oldalát mutatta meg ami egyáltalán nem volt paraszt.. És nem hálózott be. - vágtam vissza.
- Mindegy. Velem akkor is paraszt volt és ezt az egészet végül is nem te tetted. - kacsintott, majd vissza ült helyére.
- Figyi.. Nekem most mennem kell. - kaptam fel táskám, majd kitrappoltam.
Nem hiszem el, hogy milyen Keith. Soha nem viselkedett így és ez már eléggé aggaszt... És az is, hogy Justin mit fog tenni és szólni ha megtudja ezt az egészet.
Egy ideig még sétálgattam a sötét utcán, majd haza mentem..
- Szia Anya. - kiabáltam be.
- Szia. - köszönt vissza, majd felmentem a szobámba..
**
Egész éjszaka nem tudtam aludni csak Justinon, Keithen és a reakción járt az eszem..
Félek. Félek mi lesz ennek az egésznek a következménye.
Unottan és kétségbeesetten keltem ki az ágyamból.. Elmentem lefürdeni, aztán felöltöztem.. Össze szedtem a maradék cuccomat, majd lementem.
- Jó reggelt. - köszönt anya
- Jó reggelt. Te hogy-hogy itthon vagy? - kérdeztem meglepetten
- Ma délre kell be mennem. - mosolygott. - Szóval ma én viszlek suliba. - kacsintott, felhúzta cipőjét, s elindult az ajtó felé, majd elindultam utána.
Mikor beértem a suliba dühös tekintetekkel találtam szembe magam, kicsit meglepődtem.. És elég kellemetlenül éreztem magam, hogy mindenki gyűlölettel néz rám.
- Sziasztok. - köszöntem a srácoknak.
- Hello. - köszöntek.
- Mi bajuk van ezeknek?
- A videó amit Keith feltöltött.. Most te vagy az első számú utált a suliba, mert megsértetted a 'királyukat'. - magyarázta Jake.
- Vágom. - gondolkoztam el.. - És Justin? - mentünk be a terembe
- Ő nem jött suliba. - mondta Daniel, majd bejött a tanár s elkezdte az órát
**
Suli után Justinhoz indultam, rettentő bűntudatom volt..
Mikor a házukhoz értem félve, de még is bátor módon bekopogtam s kis idő múlva kinyitotta.
- Szia. - köszöntem Justinnak,
- Csá. - köszönt vissza.
- Figyelj Justin nem én töltöttem fel a videót. - magyarázkodtam.
- Ok. - válaszolta egyhangúan.
- Nem is érdekel? - lepődtem meg.
- De. De érdekel, mivel kurvára elbasztad az életem, az egész suli rajtam röhög köszönhetem neked te ribanc. - kiabált.
- Mondom, hogy nem én tettem fel és ha tudni akarod, senki sem röhög rajtad. Inkább engem ítélnek el, mert megbántottam a 'királyukat'. - kiabáltam vissza.
- Jó nem érdekel menny el. - csapta be az orrom előtt az ajtót, majd elindultam haza. Nem értem, hogy Justin miért viselkedik ilyen furán. Egyszer jó fej máskor pedig egy igazi paraszt. Nagyon sok dolog van amit nem értek és érteni akarok... De nem megy. Nem tudok rájönni és ez kezd már bosszantani. - gondolkoztam, majd azt észleltem hogy hazaértem. Dühösen betrappoltam a házba, majd köszönés nélkül felszaladtam a szobámba. Egy kis idő után anyám hangját hallottam meg az ajtó mögül.
- Kicsim bejöhetek? - kérdezte
- Gyere. - válaszoltam az ágyamon ülve.
- Mi a baj? - ült le mellém
- Semmi. Szokásos tini bajok. - mosolyogtam rá.
- Figyelj kicsim, az egyik munka társammal megbeszéltünk egy welnes hétvégét. Azt szerettem volna megkérdezni, hogy nagy baj lenne-e ha elmennék.. De most már, hogy láttam milyen állapotba vagy.. Inkább itthon maradok.
- Ne. Anyu. - fogtam meg a kezét. - Semmi bajom nincs. - mosolyogtam rá. - Menj el nyugodtan és érezd jól magad. Ne aggódj értem. - mosolyogtam majd megöleltem.
- Biztos?
- Biztos. - válaszoltam.
- Rendben félóra múlva indulok. - mondta, majd boldogan kisétált az ajtón.
- 40 perc múlva -
- Akkor én megyek.. - kiabált fel anya, amire kimentem.
- Rendben. Mikor jössz haza?
- Majd holnap este. - válaszolt.
- Oksi. Szia.
- Szia. - köszönt el, majd kilépett az ajtón.
Egyedül vagyok... Most épp erre van szükségem. Bármit csinálhatok, egy teljes nap alatt egyedül leszek. - gondolkoztam, amit hangos kopogás zavart meg.. Oda sétáltam az ajtóhoz, majd kinyitottam.
- Justin? Mit keresel itt? - lepődtem meg.
- Csá. Bemehetek? - kérdezte.. Alig bírt állni, elég sokat ihatott.. Nem halok bele ha beengedem, ezért így tettem.
- Minek jöttél ide? - kíváncsiskodtam, amire nem válaszolt csak szorosan a falnak nyomott....

5. Az érem másik oldala

Meg kellett keresnem a srácokat, beszélnem kellett velük. Ezt nem hagyhattam annyiban. Az a barom kirúgatta a barátomat, majd tönkretette az életemet...
Hirtelen megszólalt a telefonom, gyorsan előkaptam, Keith neve és képe állt a kijelzőn, azonnal felvettem.

-Keith, szia! - szóltam bele, amint a fülemhez ért a készülék - Minden oké?
-Azonnal gyere át hozzám! Tönkretesszük azt a kis faszfejet! - válaszolta, majd le is tette.

Megijedtem a hanghordozásától. Mit akar tenni? Remélem, nincs köze a fegyverekhez, mert azt nem fogom neki hagyni. Nem akarom, hogy börtönbe kerüljön.
Enyhén lesápadva néztem a még világító telefonomat, lezártam a képernyőt, majd elindultam a kijárat felé, szerencsére ott állt az osztályfőnök, így el tudtam kéredzkedni tőle. Odamentem hozzá és igyekeztem a legsápadtabb képet vágni.

-Tanárnő! - értem oda hozzá, rám nézett, egy hatalmas lila folt díszelgett a nyakán, amit sikertelenül próbált eltakarni a sálával (nem is vártam mást).
-Mi bajod van? - kérdezte nem a legkedvesebb hangnemben.
-Nem érzem jól magam... Hazamehetnék?
-Minek akarsz te hazamenni?Otthon ugyanúgy rosszul lennél! Itt maradsz! - felelte beképzelten, szemeimből mögém tekintett, szemei felcsillantak.
-Ó, hát itt vagy! - csapta meg a fülem Mr. Én Vagyok A Király borzalmasan idegesítő hangja, a következő percben egy bársonyos bőr érintette meg csupasz kezemet, az a kis pöcs összefonta ujjait enyéimmel, és annyira összeszorította őket, hogy ne tudjam elengedni - Akkor mehetünk?
-Ó, szóval vele vagy... - vágta a beképzelt és irigy pofákat az ofő, tekintete elárulta, hogy ezért legszívesebben megtépne - Menjetek. Nem kell fáradni az igazolásokkal.

Bólintottam, a következő pillanatban már Justin húzott maga után, még mindig fogta a kezemet, kivonszolt az épületből egyenesen a kocsijához.

-Szállj be! - engedett el az anyósülés ajtajánál, majd átment a másik oldalra, kinyitotta az ajtót, de nem szállt be, ahogy én sem - Süket vagy?
-Nincs az az Isten, hogy én ide beszálljak! - feleltem fejemet csóválva, dühösen becsapta az ajtót, majd visszatrappolt hozzám, karjaimat erősen megszorítva nekinyomott a kocsinak - Hé, ez fáj!
-Beszállsz magadtól, vagy én raklak be és abban nem lesz semmi köszönet! - morogta az arcomba összeszorított fogakkal, kicsikart belőlem egy fájdalmas nyögést - Válassz!
-Jól van, beszállok a tetves kocsidba, csak eressz már el, eltöröd a karomat! - feleltem remegő hangon, nagyon fájt már a karom, szinte lüktetett.
-Jó válasz. - eresztett el végre, ajkaimra nézett egy pillanatra, majd vissza szemeimbe, beült a helyére, én gyorsan megigazítottam a ruhámat és csatlakoztam hozzá - Kösd be magad!
-Tudom, mit kell csinálnom, nem vagyok öt éves! - förmedtem rá, majd bekötöttem magam, duzzogó kislányként kuporodtam össze az ülésen, ő pedig csak kacarászva elindította a kocsit - Mit röhögsz, baszd meg?
-Azt mondod, nem vagy öt éves, mégis úgy duzzogsz! - felelte vigyorogva, igaza volt, de nem adtam meg neki azt az örömöt, hogy egyetértek vele.
-Nem mindegy az neked?
-Ó, nekem aztán édes mindegy, hogyan vered a szőrös seggedet a földhöz! - kanyarodott ki a parkolóból, hirtelen a gázra taposott, kicsalt belőlem egy kisebb sikolyt, megmarkoltam a biztonsági övet, jót röhögött rajtam - Félős picsa!

Nem szóltam, folyamatosan arra hajtott, hogy sikoltozzak, hol felgyorsított, hol hirtelen lefékezett, jókat nevetett rajtam és megmondom őszintén hogy én is magamon. Jól éreztem magam ezzel a bolondos, játékos Justinnal. Ha többször lenne ilyen és elhagyná a beképzelt nőcsábász énjét, még talán kedvelném is. De hát - ahogy mondani szokták -, egyszer minden jónak vége szakad. Megálltunk a temető nagykapuja előtt, a szívem kezdett egyre hevesebben dobogni: élve fog eltemetni!

-Gyere már! - hallottam meg Justin kiabálását a kapu elől, elég sok időre leblokkolhattam, kicsatoltam a biztonsági övet, kiszálltam a kocsiból, majd becsuktam az ajtót és odamentem hozzá.
-Mit keresünk itt? - kérdeztem befelé mutatva, nem válaszolt, csak elindult befelé.

Követtem, nem volt szükségem egy újabb ordításra, felzárkóztam hozzá, közben jobbra-balra nézelődtem, nem akar-e valaki leütni egy ásóval, vagy valami. De semmi ilyesmi nem történt, úgyhogy mondhatni megnyugodtam. Egy kisebb hegyi sétának mondható gyaloglás után hirtelen nekimentem Justin hátának.

-Figyelj oda! - morogta halkan, majd a zsebeiben kezdett el kotorászni, előhúzott az egyikből egy hatalmas mécsest (Hogy fért az oda be? És mikor tette oda? Biztos akkor, amikor lesokkolódtam a temető láttán...), a másikból pedig egy öngyújtót. Levette a tetejét az üveg körítésnek, kivette belőle a gyertyát, meggyújtotta a kanócot és mindezt megcsinálta visszafelé, az egészet pedig rárakta az előtte lévő sírra. Megnéztem, kihez jöttünk látogatóba: Tom Collins. "Élt 20 évet. Isten nyugosztalja!"
Szíven ütött a felismerés: ő Justin volt haverja. Összeszorult a gyomrom. Keresztet vetettem és gyorsan elmormoltam magamban egy mi atyánkat. Borzalmas dolog ilyen fiatalon meghalni.

-Minden egyes csontja eltört... Hatalmas fájdalmai voltak... - magyarázta halkan Justin, arcára emeltem tekintetemet, teli volt fájdalommal és gyásszal, még sohasem láttam ilyennek - Engem kellett volna elütnie annak a kurva kocsinak. Megmentette az életemet a sajátja árán. Mindez miért volt? Mert beleszerettem valakibe, aki teljes mértékben csak kihasznált. Ő csalt az útra, annyira vak voltam, hogy nem néztem szét. Minden az én hibám.

Miközben mesélt, magam elé képzeltem a szituációt. Könnyezni, majd szipogni kezdtem, végül pedig felszakadt belőlem a sírás. Borzalmas élmény lehetett a számára. Semmit sem láttam a könnyeimtől, így meglepetésként ért az ölelése. Megölelt, hogy megnyugtasson. Vagy azért, mert saját magát akarta megnyugtatni.Ki tudja? Mindenesetre elfogadtam az ölelését, temetőben, a haverja sírjánál nem kezdhettem el cirkuszolni. Karjait teljesen törzsem köré fonta és stabilan tartott testénél, átöleltem a nyakát, arcomat felé fordítottam, éreztem, ahogy küzd a sírás ellen. Megnyugtató volt tudni, hogy vannak normális percei.

-Köszönöm, hogy elhoztál ide. - súgtam a fülébe, majd elengedtem, észrevettem egy apró mosolyt az arcán - Jobb, ha megyek, Keith beszélni akar velem.
-Elvigyelek?
-Nem, jót fog tenni a séta. De azért köszi. - magam sem tudom, hogy miért, de megfogtam a kezét, biztatóan megszorítottam, mire egy kedves mosoly volt a jutalmam - Ha mindig ilyen normális lennél, többen kedvelnének, mint most!

Felkuncogott, majd komoran a sírkő felé fordult, ezzel jelezve, hogy menjek. Elköszöntem tőle, majd a haverjától is, aztán elindultam a kijárat/bejárat felé.

***

Mikor megérkeztem Keithék házához, félelem fogott el. Mivel akarhat bosszút állni? Akarok én ebbe belefolyni? Nem valószínű.
Bekopogtam, az ajtó öt másodperc múlva már nyílt is, Keith berántott az épületbe, felvonszolt a szobájába és lehuppant a gurulós székébe a számítógép elé.

-Édes lesz a bosszú, Lisa! Ezzel a videóval örök életre tönkretesszük azt a szarházit! - mondta kissé megszállottan, enyhén megőrülve, kattintott párat, és el is indult a videó.

Keith a távolból nagy zoommal felvette, ahogy lekezelem Justint és összekenem a képét a tarkómba hajított kutyaszarral, majd teletömöm vele a száját. Keith végig engem dicsért, jókat nevetett, én pedig elszörnyülködve néztem: ezt tényleg én csináltam?
Már nem akartam bosszút. Szégyelltem magam. Lesüllyedtem az ő szintjére. Mikor véget ért a videó, Keith felállt és elhagyta a szobáját, bement a mosdóba, én ekkor kaptam az alkalmon és elküldtem e-mailben magamnak a videót, majd alibiként rákerestem pár csajos dologra, ennek hála megtudtam, hogy másnap cipőleértékelés lesz a plázában. Végre megvehetem azt a csinos kis magassarkút.

-A nők, meg a cipők... - fonta körém karjait a számítógép tulajdonosa, kicsit megijedtem, majd felkacagtam, adott egy puszit az arcomra, elengedett - Na, hadd üljek le!

Kifordultam a székkel, majd kilőttem magam belőle, ő helyet foglalt, rákeresett a Youtube-ra. Ne, Keith, ne!

-Ma ér véget az uralkodásod, Justin Faszkalap Bieber! Igaz, Lisa? - nézett rám gonosz vigyorral, egyetértést várt tőlem, de én csak fapofával néztem ki a fejemből, elém állt, államnál fogva felemelte a fejemet, hogy a szemébe kelljen néznem - Ne félj! Mindennek véget vetünk ezzel a videóval! Te fogsz ezentúl uralkodni a suliban!
-Én nem akarom ezt, Keith! Emlékezz vissza, mi volt azon az estén, amikor ez megtörtént! Nem süllyedhetünk le erre a szintre!
-Az a mocsok kirúgatott engem, téged meg legalább három éve piszkál! - tornyosult dühösen fölém, megijesztett, gyorsan kihátráltam az árnyékából, a földre néztem, ennek hatására észhez tért - Ne haragudj, nem akartam rád ijeszteni!
-Figyelj! - túrtam a hajamba - Töröljük ki a videót, vagy tartsuk meg későbbre. Kérlek!
-Valamit csinált veled, hogy ezt mondod? Bántott?
-Nem, nem bántott. Elvitt a temetőbe és megmutatta a haverja sírját. Elmesélte, hogyan halt meg. Láttam a másik oldalát, nem tudom megtenni!
-Hát jó! Úgy látom, téged is behálózott.

Megragadta karjaimat, ugyanott, ahol Justin, a belém nyilalló fájdalom hatására egy halk nyögés szakadt ki belőlem, majd elsírtam magam. Nem törődve könnyeimmel felemelt és egyszerűen kivitt a szobájából, magára zárta az ajtót és visszaült a gépéhez. Volt egy kis ablak az ajtón, így végignézhettem, ahogyan feltölti a videót a Youtube-ra... Justin ki fog engem nyírni...