2014. április 17., csütörtök

12. Hálatánc

Mire felocsúdtam, már a kocsijában ültem és valahova tartottunk.

-Hova megyünk? - kérdeztem enyhén megrémülve, az elrablás borzalmas emléke felélénkült bennem, a gyomrom liftezni kezdett, közel álltam ahhoz, hogy összemocskoljam azt a gyönyörű kocsit.
-Magamhoz viszlek. De ne aggódj, nem rabollak el! - mosolyodott el halványan, majd egyik kezével hátranyúlt, az ölembe tett egy bőrkabátot - Vedd ezt fel, kérlek!
-Oké, de miért?
-Nincs rajtad melltartó, és ez eléggé...
-Ne is folytasd! - állítottam meg azonnal, nem voltam kíváncsi a megjegyzéseire, gyorsan felvettem a bőrkabátot és magamra tekertem.

Nagyon finom férfi parfüm illata áradt a ruhadarabból, magamba szívtam azt a fantasztikus illatot, mire a ruha gazdája felkuncogott mellettem. Elvörösödve ránéztem, még mindig mosolygott, egy pillanatra rám nézett.

-Mi az? - kérdeztem rá a nyilvánvalóra.
-Lisa, mikor vallod már be, hogy bolondulsz értem? - vigyorodott el, szeme sarkából rám nézett, tisztán látta, ahogy szemeim leírnak egy kört.
-Attól, hogy tetszik a pacsulid, még ugyanúgy egy baromnak tartalak. - feleltem visszabújva a kabátba.
-Meg fog változni a véleményed, Elizabeth! - felelte komolyan, mindenféle beképzeltség nélkül, ami kissé meglepett.
-Miből gondolod?
-Majd meglátod!

Kicsit ijesztő volt a hirtelen komolysága, kezdtem elhinni, hogy meg fog változni róla a véleményem. Magához visz, valami van ott. De vajon mi? Mi lehet az? Biztosan olyan, ami fontos nekem, amit szeretek, vagy épp vágyom rá...
Ekkor tudatosult bennem a tény: ez a barom itt mellettem MEGMENTETTE az édesanyámat!
Kezemet szám elé rakva elsírtam magam örömömben, ha nem vezetett volna, tutira a nyakába ugrok, helyette elrebegtem egy szót: Köszönöm.
Ki gondolta volna, hogy egy ekkora fasz, mint ő, képes hőssé válni a szememben. Kellemes csalódtam benne. Ezért kap tőlem valamit, valamivel meg kell hálálnom neki, amit tett!

***

Megérkeztünk az erdei házhoz. Behajtottunk a garázsba, miután megállt a kocsi, kiszálltam belőle, elfelejtettem, hogy a kórházi köntös nyitott hátsórésze belátást enged a fenekemhez, így meglepetésként ért a csípő érzés, amit Justin becsapódó keze hagyott maga után. Szó szerint kiestem a kocsiból és elterültem a földön, ő rántott föl, majd a falhoz nyomva hozzám préselte magát.

-Csukd be a szemed! - dorombolta a fülembe, hangjától és közelségétől kirázott a hideg, testem automatikusan engedelmeskedett, lehunytam szemeimet minden szándék nélkül - Lazulj el és kapcsold ki az agyad! Add át magad apucinak!
-Justin, kérlek, engedj el! - kértem meg a lehető legszebben, közben próbáltam eltolni magamtól, de nem engedte, ajkait nyakamon végigsimította, majd hirtelen elengedett - Zuhanyozz le! Utána folytatjuk!

Magamra hagyott, összehúztam a fenekemnél a köntöst és gyorsan követtem.

***

Csak Justin szobájában volt meleg víz, így muszáj voltam nála lezuhanyozni, váltóruha híján a saját ruhatárából adott nekem egy felsőt és egy melegítőgatyát, és valahogyan hozzá került az egyik fehérnemű szettem is, mikor megkérdeztem róla, csak annyit mondott: tudta, hogy egyszer nála fogok lezuhanyozni, gondolta, ellop egyet tőlem. Perverz állat. Mit is vártam? De ami fura, hogy még nem láttam az édesanyámat. Hazudott? Biztosan nem, túl őszinte volt ahhoz a kocsiban.
Épp a felsőjét igazgattam magamon, amikor kopogás nélkül berontott hozzám, maga felé fordított és a falhoz nyomott.

-Déjà vu. - mormolta arcomba, kezeit derekamra simította, ismét nekem nyomta magát, orra ismét nyakamhoz került, magába szippantotta bőröm illatát, ismételten kirázott a hideg - Így már sokkal jobb!
-Justin, hálás vagyok azért, amit értem és az édesanyámért tettél, de...
-Csitt... - tette ujját ajkamra - Mondtam, lazulj el és kapcsolj ki.
-Justin... - próbálkoztam az ellökésével, elkapta csuklóimat, fejem fölé emelte őket, majd a lehető legjobban hozzám simult, hogy esélyem se legyen eltolni.
-Nyugi! - mormolta, közben kezeit végigsimította karjaimon, lement derekamig, a combomon megállt, és elindult felfelé, derekamnál ismét megállt, megmarkolta a rajtam csüngő ruhadarabot.
-Kérlek, engedj el! - kértem meg a lehető legkedvesebben, mire megcsóválta a fejét, arcomhoz hajolt, ajkait végigsimította enyéimen.

Felsóhajtottam, az ösztönöm azt súgta, hogy essek neki, smároljam le úgy istenigazából... De nem mertem, nem ment. Féltem attól, hogy ha esetleg nem utálom többé, ha megszeretem... Sebezhetővé válok a számára és ő ezt ki fogja használni.
Nézett, tekintetét mélyen enyémbe fúrta, szemeiből sütött az égető, felemésztő vágy, a sóvárgás. Megbabonáztak sötét, meleg barna szemei, ajkaim elváltak egymástól, pusztán a szemeivel elérte, hogy felsóhajtsak.
Mielőtt ellenkezhettem volna, megtörtént... Megcsókolt és innentől kezdve nem akartam, hogy elengedjen. Forró ajkai egybeolvadtak enyéimmel, felvettünk egy lassú ritmust, és táncoltunk. Táncot jártunk ajkainkkal, csóktáncot jártunk, és bevallom, nagyon élveztem! És akkor szép lassan elkezdtünk ringatózni, elringtunk a faltól és szép lassan a szoba közepére csörgedeztünk. Kezei rajtam lévő pólója alá siklott, a két tenyere teljesen betakarta a melltartóm és a bugyim gumija közötti részt, érintésétől bizseregni kezdett a bőröm, aminek az lett az eredménye, hogy felkuncogtam.

-Mi az? - kérdezte mosolyogva, szemeimbe nézve, ismét felkuncogtam, égnek álló karjaimat nyaka köré fontam.
-Bizsereg a bőröm a kezed alatt! - feleltem kissé kábán, küldött felém egy kedves mosolyt, majd elkomolyodva ajkait nyakamra nyomta, automatikusan becsuktam szemeimet és a tarkójára simítottam a kezemet - Óh, Justin...

Válaszként bőrömbe nyomta ujjbegyeit, lágy, forró csókokkal lepte el a nyakam, közben tovább ringatóztunk, egy pillanatra sem álltunk meg. A lassúzás közbeni előjáték teljesen felszabadított, nem érdekelt senki és semmi, csakis az a csodálatos, bizsergő érzés, ami átjárta testemet-lelkemet. Kiélveztem minden egyes csókját, amit a bőrömre adott, közben ujjaimmal felderítettem dús hajkoronáját, ő pedig gyengéden simogatta a derekamat. Ebbe a Justinba bele tudnék szeretni.
Feltúrta a rajtam lőgő ruhadarabot, elengedett és levette rólam. Amit kinéztem volna belőle az az, hogy végigmér, megtöri a varázst valami mocskos mondattal, majd átvált durvába. De nem, miután levette rólam a felsőt, ami mellesleg nyakamtól a combomig mindent eltakart, ujját dekoltázsomra simította, majd hirtelen magához rántva ujjai helyére nyomta ajkait. Szokatlan érzés indult el bennem, amely hangos sóhaj formájában hagyta el testemet. Ennek az lett a következménye, hogy combjaimnál fogva karjaiba kapott, kicsit gyorsított a tempón, a puha szőnyegre fektetett, majd fölöttem megtámaszkodva ajkaimat kezdte habzsolni. Uralkodott rajtam, lassúzásunk átváltott forró, szenvedélyes latin táncba, légzésünk szaporává vált, és én éreztem, hogy innentől kezdve nincs megállás. Kezeimet felsője derekához vezettem és amennyire csak tudtam, feltúrtam, vette a lapot és felegyenesedve egy mozdulattal lekapta magáról, maga mögé hajította, aztán ismét fölém tornyosult.

-Hogy tetszenek a tetkóim? - feszítette be karizmait, hogy oda figyeljek, megnéztem őket, teljesen elmerültem a vizslatásukban, Justin finoman az arcomba fújt, hogy észhez térítsen, arcára néztem - Csukd be a szemed, édes!

És én becsuktam. Elárasztott csókokkal, nyakamtól kezdve egészen hasamig, tisztelettudóan betartotta a határokat, amiket én képzeletben meghúztam, kezei sem vándoroltak tiltott területekre, amiket csinált szöges ellentétben álltak azzal, amiket hallottam róla, és ez teljes mértékben jó dolog volt.
Hamarosan azt vettem észre, hogy a puha ágyában fekszem, rá kaptam tekintetemet, levette a nadrágját, a cipőjét és a zokniját, majd fölém mászva ismét elárasztott csókokkal. Mohó volt, szinte már harapdált, és ez nagyon tetszett, szemeim folyamatosan csukva voltak az élvezetbombának köszönhetően.


Kezdtem rádöbbenni arra, hogy mindaz, amire vágytam, az ő, a csókjai és ez az élethelyzet. Tudat alatt mindig is meg akartam őt kapni, és most... Végre az enyém lesz.
Szokatlan ezt bevallani saját magamnak, hiszen a felszínen mindig is gyűlöltem, ki nem állhattam... De az, hogy megmentette az édesanyámat Keithtől...

-Hé, hahó! - integetett szemem előtt kuncogva Justin, majd orromra nyomta ajkait - Ne bambulj, rám figyelj! Azt akarom, hogy minden percét élvezd!

Elmosolyodtam, majd ajkaihoz emeltem enyéimet, fordultunk egyet, így fölülre kerültem. Kezeit vállamon végigsimítva lehúzta melltartóm pántjait, majd a csathoz nyúlt és kioldotta, kicsit megemelte a felsőtestemet, majd kihúzta alólam a melltartót, eldobta és visszaengedett felforrósodott testére. Kezeimet mellkasára simítottam, fantasztikusan puha volt a bőre, szokatlan volt éreznem egy másik bőrt az enyém alatt.

-Ülj a combomra! - súgta a fülembe, majd lopott tőlem egy csókot, szót fogadtam, mire felült, arcát pedig melleim közé nyomta.

Nincsenek olyan nagy melleim, de őt ezt látszólag nem zavarta, ajkait hosszan melleim közé nyomta, majd mélyeket lélegzett. Magamhoz öleltem a fejét, ujjaimmal végigfésültem a haját amíg ő mellkasomban bujkált az arcával, utána hátradőlt, magára húzott és egy szempillantás alatt eltüntette rólam a bugyimat.
Ott feküdtem anyaszült meztelenül, teljesen kiszolgáltatva a szeszélyeinek.
Fordult velem, majd lemászott az ágyról, kíváncsi voltam rá, a testére és arra a - mások szerint - hatalmas szerszámára. Hátat fordított nekem, majd letolta a bokszerét, egy biztos, a feneke az nagyon jó. Igazából ezt sohasem tagadtam, mindig is jó hátsója volt.
A szekrényéhez sétált és kivett belőle egy apró tasakot, megfordult és elindult felém. Hát igen, megáll a tudományom a férfi méreteknél és annál, mi számít nagynak, de egy biztos: borotválkozik körülötte.
Lábaimat szétterelve közéjük térdelt, kinyitotta a kis tasakot, magára húzta a tartalmát, aztán minden habozás nélkül - de persze a lehető leggyengédebben - belém hatolt. Éreztem, ahogyan valami nagy fájdalommal elszakad bennem, rossz volt, mégis annyira jó. Megmarkoltam a lepedőt és fejemet hátravetve kiengedtem magamból a fájdalmat egy nagy nyögéssel, szemeimet összeszorítottam, igyekeztem minél hamarabb megszokni a feszítő érzést.

-Ó, Lisa! - nyögte a nyakamba Justin, majd szemeimbe nézett, egymás ajkába lihegtünk, alsó ajkamra finoman ráharapott és megnyújtotta, egészen addig, amíg ki nem csúszott fogai közül - Három évembe került... De végre megvagy!

Nem jutottak el agyamig a szavai, önkívületi állapotba kerültem, nem tudtam felfogni, amit mondott, az érzés teljesen elhatalmasodott felettem. Hátrahajtottam a fejem és kuncogtam egy rövidet, majd normálisan fekve ajkaira nyomtam enyéimet. Csókcsatánk közben gyengéden mozgott bennem, gyengédségét a lehető legélvezetesebb nyögésekkel díjaztam, és a hátát sem óvtam meg karmolászni vágyó kezeimtől.

***

Teljesen kimerített ez az új érzés, az elsöprő gyönyör érzése, így nem csoda, hogy mikor pihenni vágytunk, azonnal elaludtam. Fogalmam sincs, mennyit aludtam, de teljesen feltöltődve ébredtem, viszont valami, vagyis valaki hiányzott az ébredési "tájképből". Justin nem feküdt mellettem. Ekkor kezdett minden összeomlani bennem. Csak erre kellettem neki, csak ennyit akart. Jól megdugni, aztán magamra hagyni.
De ekkor mocorgást véltem felfedezni mellettem, a sarokban, gyorsan odafordítottam a fejem. Ott ült elégedett vigyorral a képén a foteljában, és engem figyelt. Nézte, ahogyan alszom? Ez annyira édes! Talán mégsem veszett ügy ez a gyerek?

2014. április 15., kedd

11. Hős

A harmadik és a negyedik nap is eltelt, már nem tudtam észnél maradni, kiszáradtam, éheztem, és száz százalékosan a halál szélén álltam. Elfogadtam a sorsomat. Meg kell halnom. Az utolsó adag levegőt szívtam magamba, aztán már semmit sem éreztem. Megláttam a fehér fényt, és besétáltam, ott várt rám egy hófehérbe öltözött srác, és tudtam, kicsoda ő: Justin halott barátja.

-Szervusz, Elizabeth! - köszöntött kedves mosollyal, majd felém nyújtotta a kezét, tétován megfogtam, mire kezet csókolt nekem, teljesen elvörösödtem (Justin is lehetne inkább ilyen) - Örülök, hogy találkozhatunk!
-Üdv! - köszöntem kissé szégyellősen, majd körbenéztem, semmit sem láttam a vakító fehéren kívül - Hol vagyunk?
-Ez az "előszoba", ide lépnek be az eltávozott lelkek.
-E-eltá... Meghaltam... - döbbentem le, bár nem igazán értettem, miért, hiszen tisztában voltam azzal, hova kerültem és mi történt velem.
-Kérlek, gyere velem! - indult el maga után húzva a kezemet.
-Rendben.

És amint kimondtam, már ott sem voltunk. Egy csodaszép réten jelentünk meg, kezünk szétcsúszott, automatikusan helyet foglaltam a fűben, ő is így tett, mellém ült.

-Beszélnünk kell valamiről. Vagyis inkább valakiről. Justinról. - kezdte elkomorodva a beszélgetést, közben lábai között a fűre nézett, ujjaival végigsimított pár szálat - Meg kell mentened!
-Mégis mitől mentsem meg? És hogyan tehetném? Hiszen meghaltam!
-Lisa, Justin bolondul érted! Csorog a nyála, amikor meglát téged! - kuncogott fel, miközben rám nézett - Szerelmes beléd!
-Ugyan! - pufogtam fintorogva - Ha annyira szerelmes belém, miért van annyi kurvája? Ezt mondd meg nekem!
-Mert magára akarja vonni a figyelmedet! Csak rosszul csinálja és bele fog ebbe dögleni, ha így folytatja tovább. Botor módon elfecsérli az idejét, mert képtelen rájönni, hogy nem így kell téged elcsábítani! Kérlek, tereld a helyes útra!
-Honnan veszed, hogy szerelmes belém? Bocsi, de nekem elég valószínűtlennek tűnik.
-Minden este hozzám imádkozik, tanácsot kér, hogy hogyan szerezzen meg téged! De nem veszi észre a jeleket!
-Nem tudok rajta segíteni. Három éven keresztül paraszt volt hozzám, semmi olyat nem tud tenni, amivel megszerettethetné magát velem! - jelentettem ki talán túlságosan is határozottan.
-Ezt te sem gondoltad komolyan... - nézett rám félmosollyal, majd ismét a tökénél kezdte el bámulni a füvet.
-A világon nincs olyan tett, amivel meg tudná változtatni a véleményemet!
-Segíts az öcsémnek! - fakadt ki, könnyes szemekkel rám nézett, én pedig döbbenten hátrahőköltem.
-A te-testvéred? de hogyan? Hiszen nem ugyanaz a vezetéknevetek!
-Nem vér szerinti öcsém. A haverom, és a fogadott öcsém is, nagyon szeretem és csak a makacs éned tud rajta segíteni! Kérlek!
-Én makacs?! - háborodtam fel, még hogy én makacs vagyok, én inkább épeszűnek mondanám magam, nem makacsnak.
-Szereted őt. Csak túlságosan utálni akarod őt, ezért képtelen vagy beismerni.
-Nem félek beismerni, hogy szeretem. De Justin egy fasz, ezért nem vagyok hajlandó kedveskedni neki. Azt kapja, amit ad. Téma lezárva. Segítenék neki. De először neki kell változnia, és csak aztán kap kedvességet. Ennyi.
-Igazad van. De egyet kérek. Szeresd.
-Hidd el, szeretem. De nem enged a közelébe a szarságaival.
-Jól csókol, mi? - kérdezte vigyorogva egy rövid hatásszünet után.
-Igen, jól csókol. Volt ideje gyakorolni, az biztos. - forgattam meg szemeimet, majd csak néztem a lágyan hullámzó füvet a távolban.
-Mikor felébredsz, el fogsz veszíteni valakit. Egy barátot.
-Keith nem a barátom. Már régóta nem. - feleltem halkan, majd szemeimet lesütve útjára engedtem feltörő könnyemet.
-Ilyen érzés elveszíteni valakit. Talán most már egy kicsit megérted őt. Miután én meghaltam, neki senki sem mondta meg, mi a helyes és mi a helytelen. Senki sem állt mellette. Egyedül állt fel és lépett rá egy útra. Légy az angyala, és vezesd jó irányba. Kérlek!
-Megteszem, amit tudok. Ígérem!

Amint kimondtam ezt, valamilyen erő berántott a sötétségbe, onnan pedig vissza a testembe. Valami csipogott mellettem, egy férfi ordibált, sürgetett egy másikat, sziréna is szólt, káosz volt az egész. Ki kellett nyitnom a szemem, de nem ment, egyszerűen nem tudtam. Fájt mindenem, ordítani akartam, de azon kívül, hogy kinyitottam a számat, semmi nem történt.

-Tarts ki, mindjárt a kórházba érünk! - fogta meg a kezem a mellettem ülő, piros ruhás fazon, majd biztatóan elmosolyodott, másik kezemmel a torkomban lévő csőhöz nyúltam, feszítette a légcsövemet, nagyon fájt - Várj, kiveszem! Amikor szólok, fújd ki a levegőt. Egy, kettő, három, most!

És kihúzta azt a szart. Maga a folyamat annyira ingerelte a torkomat, hogy öklendezni kezdtem, oldalra fordított a mentős, nehogy belefulladjak a hányásomba, ha esetleg az is jön, de szerencsére nem jött ki semmi a könnyeimen és a taknyomon kívül.

***

Legalább egy órája alvást színlelek, nem akarok senkivel sem találkozni, vagy épp beszélni. Nem voltam abban az állapotban. Folyamatosan anya járt az eszemben. Jól van? Él még? Vagy Keith megölte? Bár tudnék róla valamit!
Hirtelen az ajtó nyílását és csukódását hallottam meg, a kettő között pedig rengeteg léptet. Mindegyik lapos, leginkább sportcipő, csak egy volt, amelyik hivatalosabbnak tűnt. Talán egy rendőr?
Kinyitottam a szemem és megbizonyosodtam elképzeléseimről. Igen, egy rendőr jött be a srácokkal, és Keithszel együtt. Keith...

-Jó napot, kisasszony. - üdvözölt halkan a rendőr, majd leült mellém a székre, a többiek körém gyűltek, Keith megfogta a kezem, úgy viselkedett, mintha teljesen normális lenne minden, és ez idegesített - Szeretnék feltenni önnek egy-két kérdést a történtekkel kapcsolatban.
-Nos... - nyeltem egy nagyot, tudtam, hogy húznom kell az időt, Justin egy barom, de nem hagyhatom, hogy bajba kerüljön olyanért, amit nem követett el, a szívem majd' kiugrott a helyéről - Nem igazán emlékszek a történtekre... Homályos az egész... Valaki elvitt...
-Állítások szerint egy Justin Bieber nevű illető rabolta el önt. Igaz ez?

Felsóhajtottam és az üvegajtó felé néztem. Ott ült a széken, a szemeimbe nézett és a szokásos rossz fiús mosolyát vette fel, majd kacsintott egyet.

Ez volt a jel. Azonnal Keithre néztem és mielőtt reagálhatott volna, elmondtam mindent a rendőrnek, ő menekülni próbált, de Justin úgy kigáncsolta, hogy repült legalább három métert. A rendőr bilincsben vezette el. Olyan gyorsan történt minden, hogy hirtelen fel sem fogtam: szabad vagyok, nincs nyomás és Keith sem tud ártani édesanyámnak.
Hirtelen kinyílt az ajtó, Justin lépett be laza mozdulatokkal, becsukta maga után az ajtót, majd leült oda, ahol nemrég még a rendőr várta a válaszomat.

-Jó nagyot repült, mi? - vigyorgott, szétterpeszkedett, majd térdére könyökölve előre hajolt - Azt hitte, eltehet láb alól. Nem tudja, kivel kezdett ki.
-Mi van az anyámmal? Jól van? Ugye semmi baja? - tettem fel sorra a bennem felmerülő kérdéseket, a válasz csak egy kuncogás volt - Mi az?
-Nyugi, édes, intézkedtem!
-Édes? Honnan veszed a bátorságot, hogy.... - kezdtem el indulatosan, majd eszembe jutott a beszélgetésem a haverja szellemével, felsóhajtottam - Kérlek, ne becézgess.

Nem szólt, csak felsóhajtott, én pedig fogtam magam, kimásztam az ágyból és könnyezve a nyakába borultam. Megmentette az édesanyámat. A legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy valaha ilyet tesz értem.

-Köszönöm, Justin! Köszönöm, hogy megmentetted édesanyámat! - mormoltam a vállába halkan, közben karjait körém fonta, nyakamhoz szagolt, amitől kirázott a hideg.
-Nincs mit, Lisa. - felelte suttogva, majd kartávolságnyira eltolt magától és végignézett rajtam: az ölében ültem - Szexi ez a kórházi köntös! Nincs alatta semmi.

Ki akartam kelni az öléből, hogy visszafekhessek, de nem hagyta, kezeit hátamra simította és visszatartott, majd velem együtt felállt a székből és úgy, ahogy voltam, kivitt az épületből.