2014. április 17., csütörtök

12. Hálatánc

Mire felocsúdtam, már a kocsijában ültem és valahova tartottunk.

-Hova megyünk? - kérdeztem enyhén megrémülve, az elrablás borzalmas emléke felélénkült bennem, a gyomrom liftezni kezdett, közel álltam ahhoz, hogy összemocskoljam azt a gyönyörű kocsit.
-Magamhoz viszlek. De ne aggódj, nem rabollak el! - mosolyodott el halványan, majd egyik kezével hátranyúlt, az ölembe tett egy bőrkabátot - Vedd ezt fel, kérlek!
-Oké, de miért?
-Nincs rajtad melltartó, és ez eléggé...
-Ne is folytasd! - állítottam meg azonnal, nem voltam kíváncsi a megjegyzéseire, gyorsan felvettem a bőrkabátot és magamra tekertem.

Nagyon finom férfi parfüm illata áradt a ruhadarabból, magamba szívtam azt a fantasztikus illatot, mire a ruha gazdája felkuncogott mellettem. Elvörösödve ránéztem, még mindig mosolygott, egy pillanatra rám nézett.

-Mi az? - kérdeztem rá a nyilvánvalóra.
-Lisa, mikor vallod már be, hogy bolondulsz értem? - vigyorodott el, szeme sarkából rám nézett, tisztán látta, ahogy szemeim leírnak egy kört.
-Attól, hogy tetszik a pacsulid, még ugyanúgy egy baromnak tartalak. - feleltem visszabújva a kabátba.
-Meg fog változni a véleményed, Elizabeth! - felelte komolyan, mindenféle beképzeltség nélkül, ami kissé meglepett.
-Miből gondolod?
-Majd meglátod!

Kicsit ijesztő volt a hirtelen komolysága, kezdtem elhinni, hogy meg fog változni róla a véleményem. Magához visz, valami van ott. De vajon mi? Mi lehet az? Biztosan olyan, ami fontos nekem, amit szeretek, vagy épp vágyom rá...
Ekkor tudatosult bennem a tény: ez a barom itt mellettem MEGMENTETTE az édesanyámat!
Kezemet szám elé rakva elsírtam magam örömömben, ha nem vezetett volna, tutira a nyakába ugrok, helyette elrebegtem egy szót: Köszönöm.
Ki gondolta volna, hogy egy ekkora fasz, mint ő, képes hőssé válni a szememben. Kellemes csalódtam benne. Ezért kap tőlem valamit, valamivel meg kell hálálnom neki, amit tett!

***

Megérkeztünk az erdei házhoz. Behajtottunk a garázsba, miután megállt a kocsi, kiszálltam belőle, elfelejtettem, hogy a kórházi köntös nyitott hátsórésze belátást enged a fenekemhez, így meglepetésként ért a csípő érzés, amit Justin becsapódó keze hagyott maga után. Szó szerint kiestem a kocsiból és elterültem a földön, ő rántott föl, majd a falhoz nyomva hozzám préselte magát.

-Csukd be a szemed! - dorombolta a fülembe, hangjától és közelségétől kirázott a hideg, testem automatikusan engedelmeskedett, lehunytam szemeimet minden szándék nélkül - Lazulj el és kapcsold ki az agyad! Add át magad apucinak!
-Justin, kérlek, engedj el! - kértem meg a lehető legszebben, közben próbáltam eltolni magamtól, de nem engedte, ajkait nyakamon végigsimította, majd hirtelen elengedett - Zuhanyozz le! Utána folytatjuk!

Magamra hagyott, összehúztam a fenekemnél a köntöst és gyorsan követtem.

***

Csak Justin szobájában volt meleg víz, így muszáj voltam nála lezuhanyozni, váltóruha híján a saját ruhatárából adott nekem egy felsőt és egy melegítőgatyát, és valahogyan hozzá került az egyik fehérnemű szettem is, mikor megkérdeztem róla, csak annyit mondott: tudta, hogy egyszer nála fogok lezuhanyozni, gondolta, ellop egyet tőlem. Perverz állat. Mit is vártam? De ami fura, hogy még nem láttam az édesanyámat. Hazudott? Biztosan nem, túl őszinte volt ahhoz a kocsiban.
Épp a felsőjét igazgattam magamon, amikor kopogás nélkül berontott hozzám, maga felé fordított és a falhoz nyomott.

-Déjà vu. - mormolta arcomba, kezeit derekamra simította, ismét nekem nyomta magát, orra ismét nyakamhoz került, magába szippantotta bőröm illatát, ismételten kirázott a hideg - Így már sokkal jobb!
-Justin, hálás vagyok azért, amit értem és az édesanyámért tettél, de...
-Csitt... - tette ujját ajkamra - Mondtam, lazulj el és kapcsolj ki.
-Justin... - próbálkoztam az ellökésével, elkapta csuklóimat, fejem fölé emelte őket, majd a lehető legjobban hozzám simult, hogy esélyem se legyen eltolni.
-Nyugi! - mormolta, közben kezeit végigsimította karjaimon, lement derekamig, a combomon megállt, és elindult felfelé, derekamnál ismét megállt, megmarkolta a rajtam csüngő ruhadarabot.
-Kérlek, engedj el! - kértem meg a lehető legkedvesebben, mire megcsóválta a fejét, arcomhoz hajolt, ajkait végigsimította enyéimen.

Felsóhajtottam, az ösztönöm azt súgta, hogy essek neki, smároljam le úgy istenigazából... De nem mertem, nem ment. Féltem attól, hogy ha esetleg nem utálom többé, ha megszeretem... Sebezhetővé válok a számára és ő ezt ki fogja használni.
Nézett, tekintetét mélyen enyémbe fúrta, szemeiből sütött az égető, felemésztő vágy, a sóvárgás. Megbabonáztak sötét, meleg barna szemei, ajkaim elváltak egymástól, pusztán a szemeivel elérte, hogy felsóhajtsak.
Mielőtt ellenkezhettem volna, megtörtént... Megcsókolt és innentől kezdve nem akartam, hogy elengedjen. Forró ajkai egybeolvadtak enyéimmel, felvettünk egy lassú ritmust, és táncoltunk. Táncot jártunk ajkainkkal, csóktáncot jártunk, és bevallom, nagyon élveztem! És akkor szép lassan elkezdtünk ringatózni, elringtunk a faltól és szép lassan a szoba közepére csörgedeztünk. Kezei rajtam lévő pólója alá siklott, a két tenyere teljesen betakarta a melltartóm és a bugyim gumija közötti részt, érintésétől bizseregni kezdett a bőröm, aminek az lett az eredménye, hogy felkuncogtam.

-Mi az? - kérdezte mosolyogva, szemeimbe nézve, ismét felkuncogtam, égnek álló karjaimat nyaka köré fontam.
-Bizsereg a bőröm a kezed alatt! - feleltem kissé kábán, küldött felém egy kedves mosolyt, majd elkomolyodva ajkait nyakamra nyomta, automatikusan becsuktam szemeimet és a tarkójára simítottam a kezemet - Óh, Justin...

Válaszként bőrömbe nyomta ujjbegyeit, lágy, forró csókokkal lepte el a nyakam, közben tovább ringatóztunk, egy pillanatra sem álltunk meg. A lassúzás közbeni előjáték teljesen felszabadított, nem érdekelt senki és semmi, csakis az a csodálatos, bizsergő érzés, ami átjárta testemet-lelkemet. Kiélveztem minden egyes csókját, amit a bőrömre adott, közben ujjaimmal felderítettem dús hajkoronáját, ő pedig gyengéden simogatta a derekamat. Ebbe a Justinba bele tudnék szeretni.
Feltúrta a rajtam lőgő ruhadarabot, elengedett és levette rólam. Amit kinéztem volna belőle az az, hogy végigmér, megtöri a varázst valami mocskos mondattal, majd átvált durvába. De nem, miután levette rólam a felsőt, ami mellesleg nyakamtól a combomig mindent eltakart, ujját dekoltázsomra simította, majd hirtelen magához rántva ujjai helyére nyomta ajkait. Szokatlan érzés indult el bennem, amely hangos sóhaj formájában hagyta el testemet. Ennek az lett a következménye, hogy combjaimnál fogva karjaiba kapott, kicsit gyorsított a tempón, a puha szőnyegre fektetett, majd fölöttem megtámaszkodva ajkaimat kezdte habzsolni. Uralkodott rajtam, lassúzásunk átváltott forró, szenvedélyes latin táncba, légzésünk szaporává vált, és én éreztem, hogy innentől kezdve nincs megállás. Kezeimet felsője derekához vezettem és amennyire csak tudtam, feltúrtam, vette a lapot és felegyenesedve egy mozdulattal lekapta magáról, maga mögé hajította, aztán ismét fölém tornyosult.

-Hogy tetszenek a tetkóim? - feszítette be karizmait, hogy oda figyeljek, megnéztem őket, teljesen elmerültem a vizslatásukban, Justin finoman az arcomba fújt, hogy észhez térítsen, arcára néztem - Csukd be a szemed, édes!

És én becsuktam. Elárasztott csókokkal, nyakamtól kezdve egészen hasamig, tisztelettudóan betartotta a határokat, amiket én képzeletben meghúztam, kezei sem vándoroltak tiltott területekre, amiket csinált szöges ellentétben álltak azzal, amiket hallottam róla, és ez teljes mértékben jó dolog volt.
Hamarosan azt vettem észre, hogy a puha ágyában fekszem, rá kaptam tekintetemet, levette a nadrágját, a cipőjét és a zokniját, majd fölém mászva ismét elárasztott csókokkal. Mohó volt, szinte már harapdált, és ez nagyon tetszett, szemeim folyamatosan csukva voltak az élvezetbombának köszönhetően.


Kezdtem rádöbbenni arra, hogy mindaz, amire vágytam, az ő, a csókjai és ez az élethelyzet. Tudat alatt mindig is meg akartam őt kapni, és most... Végre az enyém lesz.
Szokatlan ezt bevallani saját magamnak, hiszen a felszínen mindig is gyűlöltem, ki nem állhattam... De az, hogy megmentette az édesanyámat Keithtől...

-Hé, hahó! - integetett szemem előtt kuncogva Justin, majd orromra nyomta ajkait - Ne bambulj, rám figyelj! Azt akarom, hogy minden percét élvezd!

Elmosolyodtam, majd ajkaihoz emeltem enyéimet, fordultunk egyet, így fölülre kerültem. Kezeit vállamon végigsimítva lehúzta melltartóm pántjait, majd a csathoz nyúlt és kioldotta, kicsit megemelte a felsőtestemet, majd kihúzta alólam a melltartót, eldobta és visszaengedett felforrósodott testére. Kezeimet mellkasára simítottam, fantasztikusan puha volt a bőre, szokatlan volt éreznem egy másik bőrt az enyém alatt.

-Ülj a combomra! - súgta a fülembe, majd lopott tőlem egy csókot, szót fogadtam, mire felült, arcát pedig melleim közé nyomta.

Nincsenek olyan nagy melleim, de őt ezt látszólag nem zavarta, ajkait hosszan melleim közé nyomta, majd mélyeket lélegzett. Magamhoz öleltem a fejét, ujjaimmal végigfésültem a haját amíg ő mellkasomban bujkált az arcával, utána hátradőlt, magára húzott és egy szempillantás alatt eltüntette rólam a bugyimat.
Ott feküdtem anyaszült meztelenül, teljesen kiszolgáltatva a szeszélyeinek.
Fordult velem, majd lemászott az ágyról, kíváncsi voltam rá, a testére és arra a - mások szerint - hatalmas szerszámára. Hátat fordított nekem, majd letolta a bokszerét, egy biztos, a feneke az nagyon jó. Igazából ezt sohasem tagadtam, mindig is jó hátsója volt.
A szekrényéhez sétált és kivett belőle egy apró tasakot, megfordult és elindult felém. Hát igen, megáll a tudományom a férfi méreteknél és annál, mi számít nagynak, de egy biztos: borotválkozik körülötte.
Lábaimat szétterelve közéjük térdelt, kinyitotta a kis tasakot, magára húzta a tartalmát, aztán minden habozás nélkül - de persze a lehető leggyengédebben - belém hatolt. Éreztem, ahogyan valami nagy fájdalommal elszakad bennem, rossz volt, mégis annyira jó. Megmarkoltam a lepedőt és fejemet hátravetve kiengedtem magamból a fájdalmat egy nagy nyögéssel, szemeimet összeszorítottam, igyekeztem minél hamarabb megszokni a feszítő érzést.

-Ó, Lisa! - nyögte a nyakamba Justin, majd szemeimbe nézett, egymás ajkába lihegtünk, alsó ajkamra finoman ráharapott és megnyújtotta, egészen addig, amíg ki nem csúszott fogai közül - Három évembe került... De végre megvagy!

Nem jutottak el agyamig a szavai, önkívületi állapotba kerültem, nem tudtam felfogni, amit mondott, az érzés teljesen elhatalmasodott felettem. Hátrahajtottam a fejem és kuncogtam egy rövidet, majd normálisan fekve ajkaira nyomtam enyéimet. Csókcsatánk közben gyengéden mozgott bennem, gyengédségét a lehető legélvezetesebb nyögésekkel díjaztam, és a hátát sem óvtam meg karmolászni vágyó kezeimtől.

***

Teljesen kimerített ez az új érzés, az elsöprő gyönyör érzése, így nem csoda, hogy mikor pihenni vágytunk, azonnal elaludtam. Fogalmam sincs, mennyit aludtam, de teljesen feltöltődve ébredtem, viszont valami, vagyis valaki hiányzott az ébredési "tájképből". Justin nem feküdt mellettem. Ekkor kezdett minden összeomlani bennem. Csak erre kellettem neki, csak ennyit akart. Jól megdugni, aztán magamra hagyni.
De ekkor mocorgást véltem felfedezni mellettem, a sarokban, gyorsan odafordítottam a fejem. Ott ült elégedett vigyorral a képén a foteljában, és engem figyelt. Nézte, ahogyan alszom? Ez annyira édes! Talán mégsem veszett ügy ez a gyerek?

2014. április 15., kedd

11. Hős

A harmadik és a negyedik nap is eltelt, már nem tudtam észnél maradni, kiszáradtam, éheztem, és száz százalékosan a halál szélén álltam. Elfogadtam a sorsomat. Meg kell halnom. Az utolsó adag levegőt szívtam magamba, aztán már semmit sem éreztem. Megláttam a fehér fényt, és besétáltam, ott várt rám egy hófehérbe öltözött srác, és tudtam, kicsoda ő: Justin halott barátja.

-Szervusz, Elizabeth! - köszöntött kedves mosollyal, majd felém nyújtotta a kezét, tétován megfogtam, mire kezet csókolt nekem, teljesen elvörösödtem (Justin is lehetne inkább ilyen) - Örülök, hogy találkozhatunk!
-Üdv! - köszöntem kissé szégyellősen, majd körbenéztem, semmit sem láttam a vakító fehéren kívül - Hol vagyunk?
-Ez az "előszoba", ide lépnek be az eltávozott lelkek.
-E-eltá... Meghaltam... - döbbentem le, bár nem igazán értettem, miért, hiszen tisztában voltam azzal, hova kerültem és mi történt velem.
-Kérlek, gyere velem! - indult el maga után húzva a kezemet.
-Rendben.

És amint kimondtam, már ott sem voltunk. Egy csodaszép réten jelentünk meg, kezünk szétcsúszott, automatikusan helyet foglaltam a fűben, ő is így tett, mellém ült.

-Beszélnünk kell valamiről. Vagyis inkább valakiről. Justinról. - kezdte elkomorodva a beszélgetést, közben lábai között a fűre nézett, ujjaival végigsimított pár szálat - Meg kell mentened!
-Mégis mitől mentsem meg? És hogyan tehetném? Hiszen meghaltam!
-Lisa, Justin bolondul érted! Csorog a nyála, amikor meglát téged! - kuncogott fel, miközben rám nézett - Szerelmes beléd!
-Ugyan! - pufogtam fintorogva - Ha annyira szerelmes belém, miért van annyi kurvája? Ezt mondd meg nekem!
-Mert magára akarja vonni a figyelmedet! Csak rosszul csinálja és bele fog ebbe dögleni, ha így folytatja tovább. Botor módon elfecsérli az idejét, mert képtelen rájönni, hogy nem így kell téged elcsábítani! Kérlek, tereld a helyes útra!
-Honnan veszed, hogy szerelmes belém? Bocsi, de nekem elég valószínűtlennek tűnik.
-Minden este hozzám imádkozik, tanácsot kér, hogy hogyan szerezzen meg téged! De nem veszi észre a jeleket!
-Nem tudok rajta segíteni. Három éven keresztül paraszt volt hozzám, semmi olyat nem tud tenni, amivel megszerettethetné magát velem! - jelentettem ki talán túlságosan is határozottan.
-Ezt te sem gondoltad komolyan... - nézett rám félmosollyal, majd ismét a tökénél kezdte el bámulni a füvet.
-A világon nincs olyan tett, amivel meg tudná változtatni a véleményemet!
-Segíts az öcsémnek! - fakadt ki, könnyes szemekkel rám nézett, én pedig döbbenten hátrahőköltem.
-A te-testvéred? de hogyan? Hiszen nem ugyanaz a vezetéknevetek!
-Nem vér szerinti öcsém. A haverom, és a fogadott öcsém is, nagyon szeretem és csak a makacs éned tud rajta segíteni! Kérlek!
-Én makacs?! - háborodtam fel, még hogy én makacs vagyok, én inkább épeszűnek mondanám magam, nem makacsnak.
-Szereted őt. Csak túlságosan utálni akarod őt, ezért képtelen vagy beismerni.
-Nem félek beismerni, hogy szeretem. De Justin egy fasz, ezért nem vagyok hajlandó kedveskedni neki. Azt kapja, amit ad. Téma lezárva. Segítenék neki. De először neki kell változnia, és csak aztán kap kedvességet. Ennyi.
-Igazad van. De egyet kérek. Szeresd.
-Hidd el, szeretem. De nem enged a közelébe a szarságaival.
-Jól csókol, mi? - kérdezte vigyorogva egy rövid hatásszünet után.
-Igen, jól csókol. Volt ideje gyakorolni, az biztos. - forgattam meg szemeimet, majd csak néztem a lágyan hullámzó füvet a távolban.
-Mikor felébredsz, el fogsz veszíteni valakit. Egy barátot.
-Keith nem a barátom. Már régóta nem. - feleltem halkan, majd szemeimet lesütve útjára engedtem feltörő könnyemet.
-Ilyen érzés elveszíteni valakit. Talán most már egy kicsit megérted őt. Miután én meghaltam, neki senki sem mondta meg, mi a helyes és mi a helytelen. Senki sem állt mellette. Egyedül állt fel és lépett rá egy útra. Légy az angyala, és vezesd jó irányba. Kérlek!
-Megteszem, amit tudok. Ígérem!

Amint kimondtam ezt, valamilyen erő berántott a sötétségbe, onnan pedig vissza a testembe. Valami csipogott mellettem, egy férfi ordibált, sürgetett egy másikat, sziréna is szólt, káosz volt az egész. Ki kellett nyitnom a szemem, de nem ment, egyszerűen nem tudtam. Fájt mindenem, ordítani akartam, de azon kívül, hogy kinyitottam a számat, semmi nem történt.

-Tarts ki, mindjárt a kórházba érünk! - fogta meg a kezem a mellettem ülő, piros ruhás fazon, majd biztatóan elmosolyodott, másik kezemmel a torkomban lévő csőhöz nyúltam, feszítette a légcsövemet, nagyon fájt - Várj, kiveszem! Amikor szólok, fújd ki a levegőt. Egy, kettő, három, most!

És kihúzta azt a szart. Maga a folyamat annyira ingerelte a torkomat, hogy öklendezni kezdtem, oldalra fordított a mentős, nehogy belefulladjak a hányásomba, ha esetleg az is jön, de szerencsére nem jött ki semmi a könnyeimen és a taknyomon kívül.

***

Legalább egy órája alvást színlelek, nem akarok senkivel sem találkozni, vagy épp beszélni. Nem voltam abban az állapotban. Folyamatosan anya járt az eszemben. Jól van? Él még? Vagy Keith megölte? Bár tudnék róla valamit!
Hirtelen az ajtó nyílását és csukódását hallottam meg, a kettő között pedig rengeteg léptet. Mindegyik lapos, leginkább sportcipő, csak egy volt, amelyik hivatalosabbnak tűnt. Talán egy rendőr?
Kinyitottam a szemem és megbizonyosodtam elképzeléseimről. Igen, egy rendőr jött be a srácokkal, és Keithszel együtt. Keith...

-Jó napot, kisasszony. - üdvözölt halkan a rendőr, majd leült mellém a székre, a többiek körém gyűltek, Keith megfogta a kezem, úgy viselkedett, mintha teljesen normális lenne minden, és ez idegesített - Szeretnék feltenni önnek egy-két kérdést a történtekkel kapcsolatban.
-Nos... - nyeltem egy nagyot, tudtam, hogy húznom kell az időt, Justin egy barom, de nem hagyhatom, hogy bajba kerüljön olyanért, amit nem követett el, a szívem majd' kiugrott a helyéről - Nem igazán emlékszek a történtekre... Homályos az egész... Valaki elvitt...
-Állítások szerint egy Justin Bieber nevű illető rabolta el önt. Igaz ez?

Felsóhajtottam és az üvegajtó felé néztem. Ott ült a széken, a szemeimbe nézett és a szokásos rossz fiús mosolyát vette fel, majd kacsintott egyet.

Ez volt a jel. Azonnal Keithre néztem és mielőtt reagálhatott volna, elmondtam mindent a rendőrnek, ő menekülni próbált, de Justin úgy kigáncsolta, hogy repült legalább három métert. A rendőr bilincsben vezette el. Olyan gyorsan történt minden, hogy hirtelen fel sem fogtam: szabad vagyok, nincs nyomás és Keith sem tud ártani édesanyámnak.
Hirtelen kinyílt az ajtó, Justin lépett be laza mozdulatokkal, becsukta maga után az ajtót, majd leült oda, ahol nemrég még a rendőr várta a válaszomat.

-Jó nagyot repült, mi? - vigyorgott, szétterpeszkedett, majd térdére könyökölve előre hajolt - Azt hitte, eltehet láb alól. Nem tudja, kivel kezdett ki.
-Mi van az anyámmal? Jól van? Ugye semmi baja? - tettem fel sorra a bennem felmerülő kérdéseket, a válasz csak egy kuncogás volt - Mi az?
-Nyugi, édes, intézkedtem!
-Édes? Honnan veszed a bátorságot, hogy.... - kezdtem el indulatosan, majd eszembe jutott a beszélgetésem a haverja szellemével, felsóhajtottam - Kérlek, ne becézgess.

Nem szólt, csak felsóhajtott, én pedig fogtam magam, kimásztam az ágyból és könnyezve a nyakába borultam. Megmentette az édesanyámat. A legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy valaha ilyet tesz értem.

-Köszönöm, Justin! Köszönöm, hogy megmentetted édesanyámat! - mormoltam a vállába halkan, közben karjait körém fonta, nyakamhoz szagolt, amitől kirázott a hideg.
-Nincs mit, Lisa. - felelte suttogva, majd kartávolságnyira eltolt magától és végignézett rajtam: az ölében ültem - Szexi ez a kórházi köntös! Nincs alatta semmi.

Ki akartam kelni az öléből, hogy visszafekhessek, de nem hagyta, kezeit hátamra simította és visszatartott, majd velem együtt felállt a székből és úgy, ahogy voltam, kivitt az épületből.

2014. március 31., hétfő

10. A sötét oldal

Három nap telt el azóta, amióta utoljára láttam Justint.. Ez akkor volt, amikor a faházban utoljára beszéltünk.. Azóta semmit nem hallottam róla, és még a suliba se jött be.. Nem tudom aggódjak-e vagy ne.. Elég rossz, hogy nem tudok róla semmit... Csütörtök reggel van. Éppen a suliba tartok, amikor oda jön hozzám egy szőke csaj.
- Szia Lisa. - köszönt
- Hello. - köszöntem vissza, nem igazán tudom ki lehet, még nem is láttam soha.
- Had mutatkozzak be. - nyújtotta kezét. - Jenna vagyok..
- Én Lisa. De már úgy is tudod. - ráztunk kezet, majd újra elindultam a suli felé. - Mit szeretnél? - kérdeztem miközben ő a hátam mögött jött utánam, majd felvette a tempóm és mellém jött.
- Ne legyél feszült, hidd el jól van. - kacsintott, amire meg torpantam.
- Te miről beszélsz? - néztem rá értetlenül.
- A szerelmed. - mosolyodott el, majd tovább indult.
- Milyen szerelmem? - mentem mellé.
- Justin. - vágta rá, amire hangosan felnevettem..
- Mi az? Mit nevetsz? - lepődött meg.
- Justin nem a szerelmem. - nevettem még mindig.. - Valamit nagyon félre értettél.
- Nem kell tagadnod. - mosolygott.
- Mondom, hogy nincs köztünk semmi. - mosolyogtam vissza, amire nem válaszolt.. Most már biztos vagyok benne, hogy ő az a 'híres' csaj aki elraboltatott. Kíváncsi vagyok mit akar tőlem.. Majd kiderül.. Mikor beértünk a suliba, fiúk és lányok vegyesen vettek körbe minket..
- Hmm. Ekkora hírneve van a csajnak és én még nem is hallottam róla?! - gondolkoztam magamban.. Csak ő lehet az.. De mit akar még tőlem? - gondolkoztam, amit ő zavart meg.
- Nézd csak ki van itt. - biccentett a fejével a terembe, amire oda kaptam a fejem. Justin volt az.. Hihetetlenül dühös vagyok rá, amiért nem adott semmi élet jelet, most meg itt hülyül a haverjaival.. Én meg aggódjam szét magam.. Mit ne mondjak, kedves ember..
- És? - kérdeztem egyhangúan, mint akit nem érdekli.. Próbáltam nem Justinnal foglalkozni.. Eléggé megdöbbent amikor meglátott Jennával, de nem foglalkoztam vele, csak szépen leültem az egyik üres padba, majd Jenna mellém ült. Az óra után a szekrénybe pakoltam amikor Justin mellém jött és átkarolta a derekam.
- Justin. - szólítottam meg, majd megfordultam vele szembe. - Hagyjál béként. - vettem le kezét a derekamról.
- Mit volt ez az előbb? Mióta barátkozol Jennával? - kérdezősködött.
- Ő az a csaj, akiről múltkor beszéltél?
- Igen.
- Csodás... - mondtam egyhangúan. - Leszólított az úton.. És hát együtt jöttünk be.
- Ki akar használni.
- Én is rá jöttem, de talán rosszul sül el, és saját maga lesz az áldozat. - kacsintottam Justinra, majd el akartam menni, de nem hagyta.
- Hiányoztál. - hajolt közel hozzám, amire fel nevettem.
- És nem voltál képes egy rohadt üzenetet vagy valamit küldeni? - förmedtem rá.
- Hmmm. Csak nem aggódtál értem? - vigyorgott gúnyosan.
- Menny a francba. - rántottam ki kezéből a kezem, majd gyors léptekkel elmentem. Nem tudom mit képzel magáról ez az idióta.. Nem tudom, hogy most mi van vele.. Hiányzom neki, csókolgat, aztán bunkó és flegma. Nem értem..

***

Suli után a parkoló fele indultam ki.. Hirtelen átölelt valaki..
- Justin szakadj már le rólam. - kiabáltam, majd megfordultam. - Keith?! - döbbentem le.
- Szia. - köszönt. - Mi van Justinnal? Mi történt köztetek? - kérdezte döbbenten.
- Semmi.. - válaszoltam. - Te.. Hogy-hogy itt?
- Érted jöttem. - ragadta meg a kezem, majd húzni kezdett kocsijához.
- Hova megyünk? - kérdeztem
- Titok. - vágta rá, majd beültünk a kocsiba.. Amikor épp indultunk a kocsival, Justint pillantottam meg amikor egy lánnyal csókolózott.. Mit ne mondjak elég szarul esett.

 ***

- Minek jöttünk ide? Elég fura ez a hely. - mértem végig a terepet.. Egy ember sem tartózkodott erre felé, a nap már nyugovóra tért.. A sötétség és a köd vette át az uralmat.. Némán és gyorsan követtem Keithet. - Keith.. Állj már meg.. Minek jöttünk ide?! - kérdeztem, most már idegesen, de nem válaszolt.. - Hahó, Keith, kérlek válaszolj már. - kiabáltam rá, de ő csak csöndben ment tovább. - Na jó, itt hagylak. - fenyegetőztem, majd megálltam.. Ami nem volt jó ötlet, mivel pár másodperc múlva már csak az árnyát láttam miközben távolodott, majd már semmit.. - Keith.. Keith.. Kérlek, gyere vissza.. Ez nem vicces. - rémültem meg, amikor hirtelen valaki hátulról a földre rántott.. - Jézusom Keith normális vagy? - dühöngtem, miközben leporoltam magam, a piszoktól.. Elég furán viselkedett.. Mint egy holdkóros.. - Najóó.. Most már fejezd be.. Komolyan.. - kiabáltam rá, nem szólt semmit, csak felkapott a válára, majd egy sötét szobába vitt... Nem épp a legboldogabb emlékeim fűznek az ilyen helyekhez, ezért kapálózni és kiabálni kezdtem. - Keith.. Azonnal tegyél le.. Minek megyünk oda be? Keith. Kérlek.. Ez már tényleg nem vicces. - kapálóztam, majd ledobott egy szakadt-poros ágyra. - Áuu. - kiáltottam fel.. - Lehetnél gyengédebb.. - dühöngtem, majd amikor felakartam állni, hirtelen vissza lökött, majd pár mozdulattal az ágyhoz kötözött, elég gyorsan történt.. - Mit csinálsz Keith? Megőrültél? - lepődtem meg.
- Mi a francot eszel azon a Bieber gyereken? Lisa! Hahó, ébredj már fel. - kiabált, majd felpofozott.
- Keith.. Azonnal engedj el.. Mit csinálsz? - próbáltam kiszabadítani a kezem, de nem ment.
- Ígérd meg, hogy többet nem találkozol azzal a paraszttal. - ordított rám.. Teljesen elment az esze.
- De hogy ígérem.. Hogy mertél megütni? És még ő a paraszt? A legjobb barátom voltál... Gyűlöllek már, felfogtad? - ordítottam vissza, majd még egyet lekevert.
- ÍGÉRD MEG. KÜLÖNBEN MEGÖLLEK. - emelte a kezét.
- Jólvan. Ígérem. - böktem ki, rémülten..
- Remek.. - mosolyodott el.. - Ha nem így lesz és bárkinek is szólsz erről az egészről akkor... Akkor téged is és a Bieberkédet is megölöm.. És a családoddal kezdem..
- Úgy se mernéd megtenni. - szaladt ki a számon.
- Mit mondtál? - rántotta elő pisztolyát, majd rám szegezte..
- Semmit, semmit. - válaszoltam rémülten..
- Amiért ilyen voltál... Most itt hagylak. Szióka. - indult meg az ajtó felé, majd lekapcsolta a lámpát.
- Neeee Keith.. Kérlek ne hagyj itt.. Könyörgöm. - kérleltem, de meg se kottyant neki.. Itt hagyott..

***

Két napja itt vagyok éhen, szomjan.. Komolyan már rosszul vagyok a levegőtől is.. Semmit nem aludtam, ha ez így megy tovább megőrülök.. Negyvennyolc órája, teljes sötétségbe, szomjasan, éhesen, fáradtan.. És még a kezem is fáj már.. Hogy tehet ilyet velem? Mi ütött belé? Ha kiszabadulok innen mit fogok csinálni? A csicskája leszek?! Nem akarom, hogy bármi baja essen a családomnak.. És hát elég eltökéltnek tűnt, amikor megfenyegetett.. Lehet, hogy tényleg elkerülöm Justint. Bár nem lesz nehéz, azok után amit a parkolóba láttam.

2014. március 18., kedd

9. Káosz az agyban

Miután Justin kidühöngte magát, és kitisztult a fejem, úgy gondoltam, felteszek neki pár kérdést.

-Ki rabolt el? Mi volt az a szag? És honnan tudtad, hol vagyok? - kérdeztem félénken, felkészülve az ordítására, közben melléültem, kissé kimerült tekintettel rám nézett - Kérlek, mondd el, szeretném megérteni.
-Aki elraboltatott, az egy semmirekellő kis ribanc, két évvel ezelőtt került a többiek közé, de aztán meguntam, hogy képtelen volt felfogni: Akit én megdugok, az az enyém, amíg igényt tartok rá. Viccesnek találta, hogy fűvel-fával lefeküdt és még büszkén mesélte nekem, mekkorákat kefélt egyes szerencsétlenekkel. Egy idő után megelégeltem és elzavartam a bús picsába. Azóta minden csajomat elraboltatja, elviteti oda, ahova téged is és megpróbálja megfojtani őket. Ezzel akarja elijeszteni tőlem mindet, csak nem jön neki össze. A szag, amit éreztél, az csak egy kis gáz záptojással keverve. Nem halálos, elájulsz tőle, ennyi. És onnan tudom, hogy hova vitt, hogy az első három csajom felhívott, miután felébredt.
-Nem lehet leállítani ezt a nőszemélyt? Meg amúgy sem vagyok a csajod!
-A csókunk az utcán nem ezt mutatta. Ő mindenhol ott van, ahol én. Most is odakint van az erdőben, megpróbál közelebb jutni.
-Erdőben? - kérdeztem, majd kiegyenesedve keresni kezdtem egy ablakot, de nem volt a közelemben egy sem, a fényt a lámpák szolgáltatták.
-Igen, Lisa. Az erdő közepén vagyunk. - duruzsolta a fülembe, ujja végigsiklott a nyakamon - Itt senki sem hallja, ha sikítasz!
-Justin, ezt fejezd be, engem nem kapsz meg. - toltam el magamtól, majd talpra álltam, hangosan megkordult a gyomrom, csak ekkor vettem észre, hogy mennyire régen ettem utoljára - Van valami kajád?
-Szétnézek a konyhában, addig maradj itt.
-Rendben.

Kissé megilletődve kezdtem el nézelődni a helyiségben, amíg rá, illetve az ételre vártam. Eléggé luxuskörülmények uralkodtak az épületben, nagyon ízléses volt minden, mégis teljes mértékben modern faház volt. Teljesen belemerültem a látványba, annyira, hogy észre sem vettem magam előtt a gőzölgő ételt. Justin halk kuncogása vonta el a figyelmemet a bámészkodásról.

-Költözz ide nyugodtan, jól elleszünk mi ketten!  - kacsintott perverz vigyorral, mire megforgattam szemeimet és a kajára néztem - Jó étvágyat. Miután végeztél, mosogass el!

Még én mosogassak el?! Na ez már a bunkóság legfelsőbb foka. Na, mindegy, nem érdekel, éhes vagyok, lássuk, mit kaptam. Sült hús, petrezselymes krumpli és saláta nyakon öntve valami gusztával. Ennél jobbat nem is kívánhatnék!

-Köszönöm szépen! - küldtem neki egy hálás mosolyt, igen, hálás voltam, amiért nem egy zacskó chipszet hozott nekem - Bevallom, azt hittem, egy zacskó valaminél többre nem fogja futni, de kellemesen csalódtam!
-Megmentetted az életem, mégpedig eléggé szokatlan módon. Az a legkevesebb, hogy normális ételt adok. Na, egyél, jobban szeretem, ha csendben vagy.

Nem szóltam, még a végén elveszi a kajámat. Hozzáláttam az evéshez, ő magamra hagyott, jobb is volt, világéletemben utáltam, ha valaki bámult, miközben én ettem. Nagyon finom volt az étel, minden egyes falatját kiélveztem, egyáltalán nem számítva arra, hogy hirtelen fülsüketítő szirénaszó töri meg a békés csendet. Az evőeszközöket elengedve a fülemhez kaptam mindkét kezemmel, körbenéztem, hátha látom Justint, két másodperc múlva ő suhant el mellettem és két gombnyomással a falon elhallgattatta azt a borzadályt. Két kis zacskóval a kezében tért vissza hozzám, felrántott a karomnál fogva és egy szekrényhez húzott.

-Justin, mi a fene folyik itt? - kérdeztem ijedten, arca teljesen eltorzult a rémülettől.
-Ebben a zacskóban kaja van, a másikban térkép, fegyver és pénz. - nyomta mindkettőt egymás után a kezembe, majd kinyitotta a szekrény ajtaját, hadart, alig értettem a szavait - Bújj be ide! A térképen bejelöltem, merre jutsz haza. A pénz buszra van, a maradékot arra költöd, amire akarod. Fontos: bármit hallasz, vagy látsz, nem sikítasz, nem jössz elő, meghúzod magad és vársz. Este jössz csak elő. A fegyver arra kell, hogy megvédd magad a vadállatoktól, nagyon vigyázz vele, könnyen elsül. Lehetőleg ne nyírd ki magad. Ha velem történne valami... Felejts el. Lépj tovább sohasem léteztem, sohasem beszélgettünk, nem ismertél sohasem Justin Bieber nevű srácot. A te érdekedben kell ennek így történnie! Megértettél mindent, amit elmondtam?
-A-Azt hiszem, igen. - néztem zavarodottan szemeibe - Justin, mi...?

Nem engedte, hogy folytassam, ajkaival fojtotta belém a szót, testéhez húzott, szorosan magához ölelt, mégis gyengéd volt mind a csókja, mind az ölelése. Remegett. Eddig sohasem mutatkozott rajta félelem, sohasem félt semmitől sem, még a nagy benga állat biztonsági őrtől sem, aki a suli bejáratánál áll. Ez valaki más. Valaki hatalmasabb, aki könnyen össze tudja őt roppantani. Az én kis világomban ő volt a legnagyobb bunkó a világon, akinek nagy hatalma volt a suliban, ezért eddig bele sem gondoltam, hogy bizony vannak nála hatalmasabb erők is.
Fél perc is eltelhetett, mire elengedte ajkaimat, megcirógatta az arcomat, elmosolyodott, majd a szekrénybe tuszkolt és rám zárta az ajtót. Parancsainak eleget téve eltakartam magam az összes ruhával, amit találtam, egyetlen egy sejtem sem lógott ki a ruhahegy alól, a lehető legkisebbre összehúztam magam, és vártam az estét. Fogalmam sem volt hirtelen, mennyi is az idő, nagyon nehezen halásztam elő a telefonomat a farzsebemből, óvatosan megnéztem, még dél sem múlt. Szuper! Azt hiszem, alszok egyet.

*   *   *

Éjfélt ütött az óra. Már lassan kilenc órája csend van. Igazából a sziréna után semmi komoly hangot nem hallottam, csak futkosást, ajtócsapkodást, ennyi.
Leemeltem magamról a súlyos ruhahalmot, majd feltápászkodtam az ökörpisilésnyi helyen és kinyitottam a szekrény ajtaját. Óvatosan kikukkoltam, sehol senki. Előkotortam az egyik szatyorból a kaját és beleharaptam, eszembe jutott a festmény Jézus utolsó vacsorájával. Lehet, hogy nekem egy szottyos szendvics lesz az utolsó vacsorám. Igazándiból ez már egy késő éjszakai nassolás. Ó, te hülye, kussolj már!
Miközben haladtam a kijárat felé, elfogyasztottam a szendvicsemet, az ajtóba érve pedig elővettem a térképet és széthajtogattam. Piros filctollal be volt jelölve az út, hogy merre menjek az erdőben, a kanyaroknál volt egy kép, rajta egy megjelölt fa. Csak nem tévedek el. De szart se látok a sötétben, így viszont biztosan eltévedek.
Ismét belenyúltam a zacskóba és megfogtam valami hideget. A fegyver. Undor fogott el, másrészről pedig féltem, mi lesz, ha én azt elsütöm. Leginkább magamat lőttem volna le, hogy belekeveredtem ebbe. Ha nem csókoltam volna meg, ha nem lettem volna olyan kíváncsi... És ha az a valaki megöli? Mindig is a halálát kívántam, de azért mégis, nem gondoltam komolyan. Istenem, ez az én művem? Biztosan nem... Kussolj már!
Tovább kutattam a szatyorban és megtaláltam azt, amit kerestem: egy zseblámpát. Bekapcsoltam, leakasztottam a fogasról Justin vastag pulcsiját, felvettem a kabátom alá a saját pulcsimra (pusztán a hideg és a nagy szél miatt, ami kint volt), aztán imádkozva, a zacskókat magamhoz szorítva elhagytam a házat.
Istenem, most segíts meg!

2014. március 13., csütörtök

8. rész #Tényleg ekkora bajba vagyunk, egy csók miatt?!

Nem sokat aludtam az éjjel. Újra és újra csak a csókunkra tudtam gondolni. Nehéz be vallani de élveztem, azt hiszem.
Reggel van. Itt fekszek az ágyamban, nyakig rajtam a takaró és nem merek kimenni. Nagyon furcsa ez az egész és persze kínos is.
Justin kopog. Gondolom Justin, ki más lehetne?
Nem szólok, csak némán fekszek tovább, hát ha elmegy. De nem, tovább kopog, erőt veszek magamon, megigazítom a hajam, majd kikiabálok.
- Gyere be! - mondtam, majd így is tett.
- Jó reggelt! - jött be mosolyogva, s egészen az ágyamig meg sem állt.
- Neked is. - válaszoltam. - Figyelj Jus beszélnünk kell. - néztem az ágyamon ülő személyre.
- Hallgatlak. - válaszolt egy szóval.
- Szóval ez nekem annyira homályos.. - kezdtem, amire csak értetlenül nézett rám.
- Még is mi? - kérdezte kíváncsian.
- Hát.. A tegnap este, tudod.. Tudod, elég furcsa, hogy pont te megcsókolsz, miért tetted?
- Ja. Csak megháláltam amit tettél. - mosolygott. - Na meg persze kíváncsi voltam, a csókod ízére. - fejezte költőien ki magát.
- De miért voltál kíváncsi rá, ha utálsz? - néztem rá össze zavarodottan.
- Nem utállak, csak szeretlek szívatni. - kacsintott, majd elnevette magát.
- És miért szeretsz szívatni? - kérdezgettem.
- Azért, mert szeretem ha dühös vagy. - vigyorgott perverzül.
- És az miért jó neked? - tettem fel egy újabb kérdést.
- Na jó, ez most már kezd idegesíteni, fejezd már be ezeket a miérteket, jó? - állt fel.
- Miért fejezzem be? - nevettem, gondoltam kicsit húzom az agyát.
- Na jó én mentem a parkba, pá! - köszönt el, majd hallottam ahogy elhagyja a házat.
Na szuper, még beszélgetni sem tudunk rendesen. Tényleg csak ennyit jelentett neki a csók? Áhh, miért is számítottam többre, hiszen mindenkivel ezt csinálja..
- De velem nem fogja, az biztos! - határozottan mondtam ki a biztos szót, amit anya üzenete zavart meg.
~ Drágám! Úgy döntöttünk maradnánk még egy napot, szóval remélem nem baj, ha holnap megyek haza, elég nagy vagy már, el tudod látni magad! Szeretlek. Puszi Anya. - olvastam fel hangosan.
Hmmm. Ennél jobb hírt nem is kaphattam volna. Szeretek egyedül lenni, akkor olyan szabadnak érzem magam. Jó ez így, kicsit elválni anyától, jobb lenne ha egy hét múlva jönne haza.
Gondoltam elmegyek Justinhoz a parkba beszélnem kell vele, és hát úgy is gyönyörű az idő odakint. Felvettem egy vékony pulcsit és egy nadrágot, felfogtam a hajam, majd útnak indultam.
Tíz perc múlva meg is érkeztem Justinhoz, aki pár haverjával lógott.
- Justin beszélhetnénk. - mentem oda elé, sóhajtott, majd arrébb mentünk.
- Szeretnék kipróbálni valamit. - mentem közel hozzá, majd hirtelen megcsókoltam, amit viszonzott, de amint észhez tért, elrántotta fejét..
- Megőrültél? Még is mit képzelsz, a nyílt utcán vagyunk. - ordította le a fejem, amire értetlenül néztem rá..
- Idióta, szemét. - kiabáltam az arcába, majd elindultam.
Igazából, arra voltam kíváncsi, hogy érzek-e valami szenvedélyt a csókjában, a tegnapira nem nagyon figyeltem, hiszen ledöbbentett tette, de viszont kizárt, hogy csak úgy kíváncsiságból megcsókoljon, az nem lehet.. Vagy még is? Miért ordított le a haverjai előtt? Miért égetett be? Nem tudta volna halkan mondani? Mekkora tapló már?! Szánalmas a gyerek, most már tényleg utálom...
A szobából melegebbnek tűnt az időjárás. Kezdek fázni, ezért úgy döntök haza megyek. Pár utcányira vagyok a házunktól, amikor valaki tekintetét magamon kezdem el érezni, hátra kapom a fejem, de senkit nem látok, mikor vissza fordulok egy izmos embert látok meg magam előtt.. Eléggé rám ijesztett, ezért megtorpantam, majd hátrálni kezdtem, de ő követett, majd meg ragadta a karomat és húzni kezdett a kocsija felé.
Naaa szuper! Elraboltak. - dühöngtem magamba.
Egyszerre voltam rémült és ideges.. Négy órát utazhattunk, amikor végre meg érkeztünk egy elhagyatott helyre.. Egy hagyatott házba mentünk, egy sötét szobába, ahol senki sem volt.. Bezárt oda, majd elhajtott a kocsijával.. Vártam, hogy történjen valami, de semmi sem történt.. Ott hagyott étlen, szomjan.. Kezeim megkötözve és még a szám is le van ragasztva.
Párórája ülhetek itt, amikor elkezdek érezni valami furcsa szagot.. Egyre jobban erősödik a szag, egészen addig amíg már szinte elviselhetetlenné válik.. Egyre gyengébb leszek, majd a földre zuhanok, nem ájultam el, de érzem, hogy gyengébb és gyengébb leszek minden egyes másodpercben.. De erősnek kell maradnm.. Fogalmam sincs, mi ez.. De most már egyre tudtam csak gondolni.. Most meghalok vagy nem? Ezen filóztam, amikor már a szemeim csukódni kezdtek... Nem látok tisztán, minden homályos, egyre jobban fáradok, amikor hirtelen beront valaki, csak a körvonalát látom, majd magamon érzem két kezét.. S egy hirtelen mozdulattal felemel, majd meglátom az arcát, ez Justin..
- Tarts ki kérlek, ne aludj el! - kiabálja folyton ezt a mondatot.. Nem kell többször mondja.. Amint kimondja, azonnal el is ájulok..

Egy kórházban fekszem, nincs senki a szobában, nincs ablakom se. Nehezen felkelek, majd az ajtó felé indulok, kinyitom azt, s amint kilépek egy fegyver tartanak rám, s elsütik azt.. Majd felkelek... Egy rém álom volt.. Amint felkelek, először Justint látom meg, aki fel s alá járkál mellettem.. Amikor észre veszi, hogy nyitva van a szemem, oda rohan majd ordibálni kezd, mint valami elmebeteg.
- Látod ezért nem kellett volna ott megcsókolnod. Most kibaszott nagy bajban vagyunk! - dühöngött, majd hirtelen az asztalra csapott, amitől ugrottam egyet..
Inkább nem szólaltam meg, hagytam hogy ki dühöngje magát, amúgy se voltam még jól, szóval pihentem, már amennyire lehetett mellette. Még mindig nem értem, hogy kirabolt el és miért, bár már kezd világossá válni az ok. Viszont mi volt az a szag? Még soha életemben nem éreztem ilyet és nem is hallottam erről.. És Justin hogy talált rám?!
Annyi minden volt, amit nem értettem.. Vajon mi lesz most? Tényleg akkora bajba vagyunk, egy rohadt csók miatt?!

2014. március 11., kedd

7. Jó tett helyébe...

Miután nekinyomott a falnak, a fülemhez hajolt, halkan nyöszörgött, mint akinek fáj valamije, elég furának tartottam, mert teljesen abban a tudatban voltam, hogy rám akar mászni.

-Se-segíts! - hörögte a fülembe, majd lassan a földre omlott, közben próbált megkapaszkodni bennem és én is benne, de lehúzta a súlya és ájultan elterült a földön, ekkor egy vörös foltot fedeztem fel az oldalán, a szívével egy vonalban, aztán még hármat.
-Úristen! - kaptam a számhoz, még a szar is belém fagyott, de aztán gondolatban felpofoztam magam és őt pofozgatva megpróbáltam észhez téríteni, de nem sikerült, ezért drasztikusan kellett megoldanom a feladatot: belenyúltam a sebébe.
-A KURVA ÉLETBE, MI A FASZOMAT CSINÁLSZ?! - üvöltött fel a sérült, kijózanodott azonnal, felsegítettem a földről, majd bevittem a fürdőszobába, leültettem a kád szélére - Tudsz egyáltalán segíteni rajtam? Nem akarok megdögleni!
-Ne aggódj, meg tudom oldani! Ne mozdulj el innen, máris jövök! - feleltem, miközben felmértem sebeinek minőségét.
-Oké, csak siess, nem akarok elvérezni!

Sok mindent nem akarsz... Például normális lenni... Na, mindegy...
Inkább nem szóltam semmit neki, csak sietősen elhagytam a fürdőszobát, egyenesen a konyhába siettem. Felkaptam az ollót, a sót és a cukrot, aztán visszasiettem hozzá. Nem tudta, hogyan kéne reagálnia a kezemben lévő eszközökre, ijedtséget láttam szemeiben, mégis jól mulatott.

-Még az ollót azt megértem, de a só és a cukor? Meg akarsz enni? - lőtte el hatalmas poénját egy széles és magabiztos vigyorral, miközben én lepakoltam a kád szélére,de amint észlelte, hogy rohadtul nem vicces, amit mond, befogta.
-Ki kell tisztítani a sebeidet. - feleltem nemes egyszerűséggel, nem foglalkozva a viccével.
-Azt mégis hogyan akarod elintézni?

Ismét nem szóltam, na nem azért, mert nem akartam válaszolni, pusztán tisztán kellett tartanom a fejemet, végig kellett gondolnom, mit akarok és mit kell csinálnom. Elővettem a lakás legtisztább poharát a szekrényből, leraktam azt is a kádra, majd felkaptam az ollót.

-Csak hogy ne kelljen mozognod és ne fájjon annyit a sebed, levágom a felsődet, rendben? Ígérem, óvatos leszek.
-Csak csináld.

Bólintottam, majd nagyot sóhajtva lentről fölfelé függőlegesen végigvágtam a pólóját, az ujjait is elvágtam, így a ruhadarab magától a földre omlott. Egy pillanatra Justin arcára néztem, nagyon figyelt, bókokat és egyéb hízelgő dolgokat várt tőlem, de természetesen egyet sem kapott. Koncentrálnom kellett, nem volt időm a bókokkal foglalkozni, és nem is érdekelt, mennyire izmos a felsőteste.Miután a szétvágott póló földet ért, megfogtam a poharat és megtöltöttem vízzel.

-Támaszkodj bele a kádba, úgy, hogy vízszintesben legyen a felsőtested. - adtam meg neki az utasításokat, nem szólt, csak sóhajtva megtette, amire kértem, lábaihoz álltam és fölé hajolva óvatosan elkezdtem lemosni a sebeit.

Nem mozdult, meg se rezzent, csendben tűrte a "mosdatást", szerintem még élvezte is. Szépen kimostam a sebeit, majd elraktam a poharat és megfogtam a sót, de már nem volt rá szükség, úgyhogy megúszta a fájdalmat. Adtam neki egy piros törölközőt.

-Hozok kötszert, addig szárítkozz meg. - dobtam neki egy biztató mosolyt, igazából magamnak szántam, eléggé be voltam szarva, hiszen még sohasem láttam el ilyen sebet, sőt, semmilyen sebet, amit nem lehet megoldani egy sebtapasszal, vagy kenőccsel.
-Rendben, és akkor el is árulhatnád, mi a fasznak kell a só és a cukor. - morogta.
-Iskolában lószart sem csinálsz, ezt bezzeg tudni akarod! - röhögtem el magam, nagy meglepetésemre ő is így tett, lelegyintettem, majd ismét elhagytam a helyiséget.

Édesanyám szobájába sétáltam, külön szekrényben tároltuk a kötszereket, odasiettem, kihúztam egy gyors mozdulattal a fiókot, kivettem belőle mindent, amire szükségem volt, majd azokkal visszatértem Justinhoz, aki a sebeit leste és próbálta maga kitalálni, mire való a só és a cukor. Kuncogva sétáltam oda hozzá, ő meg csak megszeppent arccal nézett rám, amint akit rajtakaptak valamin, olyan volt, megfogtam a cukrot és intettem, hogy jöjjön utánam. Felkelt és engedelmesen követett, de azért éreztem a fenekemen a tekintetét. "Szőrös" a hátsóm, mégis érdekli? Furcsa.
A szobámba tereltem, majd lepakoltam az éjjeliszekrényemre, utasítottam, hogy üljön le az ágyamra, bekötözöm a sebeit, de ő mást gondolt, úgyhogy amint leraktam mindent a kezemből és felegyenesedtem, magához húzott, csípőmet övéhez húzta.

-Érzed? Megkaphatod, ha akarod! - suttogta perverz hangsúllyal a fülembe, forró lehelete szinte égette a bőrömet.

A legnagyobb gáz ebben az egészben, hogy hatással volt rám. Végigfutott rajtam a hideg, beleborzongtam közelségébe, és ő ezt nagyon jól tudta, akaratom ellenére, de adtam alá a lovat testem automatikus reakcióival. Megállj parancsoltam az ellenem folyó akcióknak, amiket a testem indított, és eltoltam őt magamtól, majd ismét az ágyra parancsoltam, szerencsére szót fogadott. Miután elhelyezkedett, levettem a cukros edény tetejét.

-Itt az ideje, hogy mesélj! - szólalt meg hirtelen, a szívem nagyot dobbant ijedtemben,  szemeibe néztem - A cukor és a só ügyében.
-A só összehúzza a sebet, csökkenti, vagy elállítja a vérzést, a cukor pedig segít a seb gyógyulásában. - hadartam el a lehető leggyorsabban, majd egy kanálnyi cukrot az oldalán lévő sebre szórtam, szinte az egész odatapadt - Feküdj le, úgy jobban meg tudom csinálni!

Széles vigyor terült el az arcán, nem is leplezte, mennyire jól érezte magát. Nos, valamilyen szinten én is élveztem, hogy pont ő kér tőlem segítséget egy ilyen fontos dologban. Az ellensége vagyok, mégis hozzám fordul, ha az elvérzés szélén áll... Érdekes felfogás, mit ne mondjak.
Öt percbe telt, mire bekötöztem az egész felsőtestét, úgy nézett ki, mint egy félig betekercselt múmia, amin nagyon jót mulattam magamban.

-Maradhatok éjszakára? - kérdezte halkan, miután végeztem az ellátásával - És kaphatok valami felsőt?
-Természetesen itt maradsz, ilyen állapotban nem mehetsz sehova. És ne örülj, pusztán azért nem rúglak ki páros lábbal, mert te is megmentettél engem. És miután elpakoltam, hozok neked ruhát. - feleltem a feladatomra koncentrálva, összeszedtem mindent, hogy egyszerre elpakolhassak - Mindjárt jövök, addig feküdj le.

Nem szólt, csak hátradőlt, én három perc alatt a helyére dobtam mindent (nem szó szerint), aztán a szekrényemhez sietve a ruháim között kezdtem el turkálni. Szerencsére kisajátítottam párat a srácok ingei és pólói közül, így tudtam Justinnak ruhát adni, de ő sem volt hülye, azonnal felismerte a ruhadarab eredeti gazdáját.

-Én ezt fel nem veszem! Inkább megfagyok így! - durcáskodott, megforgattam szemeimet; teljesen olyan, mint egy ötéves gyerek.
-Ez már az enyém, Justin. Tessék felvenni! - nyomtam a kezébe, mire rám nézett, majd nagyot sóhajtva gyorsan felkapta magára, mintha rá öntötték volna - Látod? Teljesen jól áll rajtad! Úgyhogy ne nyavalyogj, feküdj le és aludj!
-Nekem te csak ne parancsolgass! - emelte fel a hangját.
-Az én házam... Az én szabályaim! - löktem meg mellkasánál, felkiáltva dőlt hátra - Jó éjszakát!

Elhagytam a szobámat és becsuktam az ajtót, édesanyám hálószobája felé vettem az irányt, ugyanis ott szándékoztam aludni. Maximum öt métert tehettem meg, amikor kivágódott a szobám ajtaja, mire észbe kaptam, a falnak nyomódtam, ajkaimnak pedig két másik. Megcsókolt.


Nem akartam elhinni, lehetetlennek tartottam, hogy majd pont ő fog megcsókolni bármikor is.
Csak pár pillanatig tartott a csók, utána homlokát enyémnek támasztotta, mélyről jövő nyögés hagyta el a torkát.

-Baszd ki, Lisa! Ha tudom, hogy ilyen jól csókolsz, már rég megszereztelek volna magamnak! - nyögte.
-Justin, te... - kezdtem, de nem tudtam befejezni, nem akartam kimondani azt, amit mindig is lehetetlennek véltem.
-Ó, igen, édes, megcsókoltalak! Tudom, hogy én vagyok az első! Ne is tagadd! - suttogta ajkaimba, testével és kezeivel a falnál tartott - Vedd ezt egy utálattal teli barátság kezdetének!

Ismét megcsókolt, de ezúttal sokkal több szenvedélyt vitt bele, aztán elengedett, jó éjszakát kívánt nekem, végül visszatért a szobámba és becsukta maga után az ajtót. Tágra nyílt szemekkel, támolyogva beszédelegtem anyám szobájába, becsuktam az ajtót és leültem az ágyra. Mutató-, és középső ujjamat lüktető ajkaimhoz érintettem. Csípett, mart, égetett a csókja, mintha lávaköveket tettek volna a számra, le akartam dobni magamról, de természetesen nem tudtam, és ez irtóra zavart. Nem hagyhatom, hogy ez még egyszer megtörténjen! Nem hagyhatom, hogy az ujja köré csavarjon! Nem leszek olyan, mint a többi csaj! Nem állok be a sorba!

2014. március 7., péntek

6. rész #Minek jöttél ide?

- Keith... Kérlek engedj már be. - dörömböltem, de semmit sem reagált.. - Hahó.. Keith. - kiabáltam, majd egy kis idő után felállt és beengedett.
- Ki tisztult már az agyad? - kérdezte
- Ezt én kérdezhetném tőled, még soha nem bántál így velem...
- Jó. Bocsi. De meg kell értened, hogy Justin egy paraszt és te azért vagy csak más véleménnyel róla, mert behálózott. - emelte ki a behálózott szót.
- De Keith.. Ma egy olyan oldalát mutatta meg ami egyáltalán nem volt paraszt.. És nem hálózott be. - vágtam vissza.
- Mindegy. Velem akkor is paraszt volt és ezt az egészet végül is nem te tetted. - kacsintott, majd vissza ült helyére.
- Figyi.. Nekem most mennem kell. - kaptam fel táskám, majd kitrappoltam.
Nem hiszem el, hogy milyen Keith. Soha nem viselkedett így és ez már eléggé aggaszt... És az is, hogy Justin mit fog tenni és szólni ha megtudja ezt az egészet.
Egy ideig még sétálgattam a sötét utcán, majd haza mentem..
- Szia Anya. - kiabáltam be.
- Szia. - köszönt vissza, majd felmentem a szobámba..
**
Egész éjszaka nem tudtam aludni csak Justinon, Keithen és a reakción járt az eszem..
Félek. Félek mi lesz ennek az egésznek a következménye.
Unottan és kétségbeesetten keltem ki az ágyamból.. Elmentem lefürdeni, aztán felöltöztem.. Össze szedtem a maradék cuccomat, majd lementem.
- Jó reggelt. - köszönt anya
- Jó reggelt. Te hogy-hogy itthon vagy? - kérdeztem meglepetten
- Ma délre kell be mennem. - mosolygott. - Szóval ma én viszlek suliba. - kacsintott, felhúzta cipőjét, s elindult az ajtó felé, majd elindultam utána.
Mikor beértem a suliba dühös tekintetekkel találtam szembe magam, kicsit meglepődtem.. És elég kellemetlenül éreztem magam, hogy mindenki gyűlölettel néz rám.
- Sziasztok. - köszöntem a srácoknak.
- Hello. - köszöntek.
- Mi bajuk van ezeknek?
- A videó amit Keith feltöltött.. Most te vagy az első számú utált a suliba, mert megsértetted a 'királyukat'. - magyarázta Jake.
- Vágom. - gondolkoztam el.. - És Justin? - mentünk be a terembe
- Ő nem jött suliba. - mondta Daniel, majd bejött a tanár s elkezdte az órát
**
Suli után Justinhoz indultam, rettentő bűntudatom volt..
Mikor a házukhoz értem félve, de még is bátor módon bekopogtam s kis idő múlva kinyitotta.
- Szia. - köszöntem Justinnak,
- Csá. - köszönt vissza.
- Figyelj Justin nem én töltöttem fel a videót. - magyarázkodtam.
- Ok. - válaszolta egyhangúan.
- Nem is érdekel? - lepődtem meg.
- De. De érdekel, mivel kurvára elbasztad az életem, az egész suli rajtam röhög köszönhetem neked te ribanc. - kiabált.
- Mondom, hogy nem én tettem fel és ha tudni akarod, senki sem röhög rajtad. Inkább engem ítélnek el, mert megbántottam a 'királyukat'. - kiabáltam vissza.
- Jó nem érdekel menny el. - csapta be az orrom előtt az ajtót, majd elindultam haza. Nem értem, hogy Justin miért viselkedik ilyen furán. Egyszer jó fej máskor pedig egy igazi paraszt. Nagyon sok dolog van amit nem értek és érteni akarok... De nem megy. Nem tudok rájönni és ez kezd már bosszantani. - gondolkoztam, majd azt észleltem hogy hazaértem. Dühösen betrappoltam a házba, majd köszönés nélkül felszaladtam a szobámba. Egy kis idő után anyám hangját hallottam meg az ajtó mögül.
- Kicsim bejöhetek? - kérdezte
- Gyere. - válaszoltam az ágyamon ülve.
- Mi a baj? - ült le mellém
- Semmi. Szokásos tini bajok. - mosolyogtam rá.
- Figyelj kicsim, az egyik munka társammal megbeszéltünk egy welnes hétvégét. Azt szerettem volna megkérdezni, hogy nagy baj lenne-e ha elmennék.. De most már, hogy láttam milyen állapotba vagy.. Inkább itthon maradok.
- Ne. Anyu. - fogtam meg a kezét. - Semmi bajom nincs. - mosolyogtam rá. - Menj el nyugodtan és érezd jól magad. Ne aggódj értem. - mosolyogtam majd megöleltem.
- Biztos?
- Biztos. - válaszoltam.
- Rendben félóra múlva indulok. - mondta, majd boldogan kisétált az ajtón.
- 40 perc múlva -
- Akkor én megyek.. - kiabált fel anya, amire kimentem.
- Rendben. Mikor jössz haza?
- Majd holnap este. - válaszolt.
- Oksi. Szia.
- Szia. - köszönt el, majd kilépett az ajtón.
Egyedül vagyok... Most épp erre van szükségem. Bármit csinálhatok, egy teljes nap alatt egyedül leszek. - gondolkoztam, amit hangos kopogás zavart meg.. Oda sétáltam az ajtóhoz, majd kinyitottam.
- Justin? Mit keresel itt? - lepődtem meg.
- Csá. Bemehetek? - kérdezte.. Alig bírt állni, elég sokat ihatott.. Nem halok bele ha beengedem, ezért így tettem.
- Minek jöttél ide? - kíváncsiskodtam, amire nem válaszolt csak szorosan a falnak nyomott....

2014. március 1., szombat

5. Az érem másik oldala

Meg kellett keresnem a srácokat, beszélnem kellett velük. Ezt nem hagyhattam annyiban. Az a barom kirúgatta a barátomat, majd tönkretette az életemet...
Hirtelen megszólalt a telefonom, gyorsan előkaptam, Keith neve és képe állt a kijelzőn, azonnal felvettem.

-Keith, szia! - szóltam bele, amint a fülemhez ért a készülék - Minden oké?
-Azonnal gyere át hozzám! Tönkretesszük azt a kis faszfejet! - válaszolta, majd le is tette.

Megijedtem a hanghordozásától. Mit akar tenni? Remélem, nincs köze a fegyverekhez, mert azt nem fogom neki hagyni. Nem akarom, hogy börtönbe kerüljön.
Enyhén lesápadva néztem a még világító telefonomat, lezártam a képernyőt, majd elindultam a kijárat felé, szerencsére ott állt az osztályfőnök, így el tudtam kéredzkedni tőle. Odamentem hozzá és igyekeztem a legsápadtabb képet vágni.

-Tanárnő! - értem oda hozzá, rám nézett, egy hatalmas lila folt díszelgett a nyakán, amit sikertelenül próbált eltakarni a sálával (nem is vártam mást).
-Mi bajod van? - kérdezte nem a legkedvesebb hangnemben.
-Nem érzem jól magam... Hazamehetnék?
-Minek akarsz te hazamenni?Otthon ugyanúgy rosszul lennél! Itt maradsz! - felelte beképzelten, szemeimből mögém tekintett, szemei felcsillantak.
-Ó, hát itt vagy! - csapta meg a fülem Mr. Én Vagyok A Király borzalmasan idegesítő hangja, a következő percben egy bársonyos bőr érintette meg csupasz kezemet, az a kis pöcs összefonta ujjait enyéimmel, és annyira összeszorította őket, hogy ne tudjam elengedni - Akkor mehetünk?
-Ó, szóval vele vagy... - vágta a beképzelt és irigy pofákat az ofő, tekintete elárulta, hogy ezért legszívesebben megtépne - Menjetek. Nem kell fáradni az igazolásokkal.

Bólintottam, a következő pillanatban már Justin húzott maga után, még mindig fogta a kezemet, kivonszolt az épületből egyenesen a kocsijához.

-Szállj be! - engedett el az anyósülés ajtajánál, majd átment a másik oldalra, kinyitotta az ajtót, de nem szállt be, ahogy én sem - Süket vagy?
-Nincs az az Isten, hogy én ide beszálljak! - feleltem fejemet csóválva, dühösen becsapta az ajtót, majd visszatrappolt hozzám, karjaimat erősen megszorítva nekinyomott a kocsinak - Hé, ez fáj!
-Beszállsz magadtól, vagy én raklak be és abban nem lesz semmi köszönet! - morogta az arcomba összeszorított fogakkal, kicsikart belőlem egy fájdalmas nyögést - Válassz!
-Jól van, beszállok a tetves kocsidba, csak eressz már el, eltöröd a karomat! - feleltem remegő hangon, nagyon fájt már a karom, szinte lüktetett.
-Jó válasz. - eresztett el végre, ajkaimra nézett egy pillanatra, majd vissza szemeimbe, beült a helyére, én gyorsan megigazítottam a ruhámat és csatlakoztam hozzá - Kösd be magad!
-Tudom, mit kell csinálnom, nem vagyok öt éves! - förmedtem rá, majd bekötöttem magam, duzzogó kislányként kuporodtam össze az ülésen, ő pedig csak kacarászva elindította a kocsit - Mit röhögsz, baszd meg?
-Azt mondod, nem vagy öt éves, mégis úgy duzzogsz! - felelte vigyorogva, igaza volt, de nem adtam meg neki azt az örömöt, hogy egyetértek vele.
-Nem mindegy az neked?
-Ó, nekem aztán édes mindegy, hogyan vered a szőrös seggedet a földhöz! - kanyarodott ki a parkolóból, hirtelen a gázra taposott, kicsalt belőlem egy kisebb sikolyt, megmarkoltam a biztonsági övet, jót röhögött rajtam - Félős picsa!

Nem szóltam, folyamatosan arra hajtott, hogy sikoltozzak, hol felgyorsított, hol hirtelen lefékezett, jókat nevetett rajtam és megmondom őszintén hogy én is magamon. Jól éreztem magam ezzel a bolondos, játékos Justinnal. Ha többször lenne ilyen és elhagyná a beképzelt nőcsábász énjét, még talán kedvelném is. De hát - ahogy mondani szokták -, egyszer minden jónak vége szakad. Megálltunk a temető nagykapuja előtt, a szívem kezdett egyre hevesebben dobogni: élve fog eltemetni!

-Gyere már! - hallottam meg Justin kiabálását a kapu elől, elég sok időre leblokkolhattam, kicsatoltam a biztonsági övet, kiszálltam a kocsiból, majd becsuktam az ajtót és odamentem hozzá.
-Mit keresünk itt? - kérdeztem befelé mutatva, nem válaszolt, csak elindult befelé.

Követtem, nem volt szükségem egy újabb ordításra, felzárkóztam hozzá, közben jobbra-balra nézelődtem, nem akar-e valaki leütni egy ásóval, vagy valami. De semmi ilyesmi nem történt, úgyhogy mondhatni megnyugodtam. Egy kisebb hegyi sétának mondható gyaloglás után hirtelen nekimentem Justin hátának.

-Figyelj oda! - morogta halkan, majd a zsebeiben kezdett el kotorászni, előhúzott az egyikből egy hatalmas mécsest (Hogy fért az oda be? És mikor tette oda? Biztos akkor, amikor lesokkolódtam a temető láttán...), a másikból pedig egy öngyújtót. Levette a tetejét az üveg körítésnek, kivette belőle a gyertyát, meggyújtotta a kanócot és mindezt megcsinálta visszafelé, az egészet pedig rárakta az előtte lévő sírra. Megnéztem, kihez jöttünk látogatóba: Tom Collins. "Élt 20 évet. Isten nyugosztalja!"
Szíven ütött a felismerés: ő Justin volt haverja. Összeszorult a gyomrom. Keresztet vetettem és gyorsan elmormoltam magamban egy mi atyánkat. Borzalmas dolog ilyen fiatalon meghalni.

-Minden egyes csontja eltört... Hatalmas fájdalmai voltak... - magyarázta halkan Justin, arcára emeltem tekintetemet, teli volt fájdalommal és gyásszal, még sohasem láttam ilyennek - Engem kellett volna elütnie annak a kurva kocsinak. Megmentette az életemet a sajátja árán. Mindez miért volt? Mert beleszerettem valakibe, aki teljes mértékben csak kihasznált. Ő csalt az útra, annyira vak voltam, hogy nem néztem szét. Minden az én hibám.

Miközben mesélt, magam elé képzeltem a szituációt. Könnyezni, majd szipogni kezdtem, végül pedig felszakadt belőlem a sírás. Borzalmas élmény lehetett a számára. Semmit sem láttam a könnyeimtől, így meglepetésként ért az ölelése. Megölelt, hogy megnyugtasson. Vagy azért, mert saját magát akarta megnyugtatni.Ki tudja? Mindenesetre elfogadtam az ölelését, temetőben, a haverja sírjánál nem kezdhettem el cirkuszolni. Karjait teljesen törzsem köré fonta és stabilan tartott testénél, átöleltem a nyakát, arcomat felé fordítottam, éreztem, ahogy küzd a sírás ellen. Megnyugtató volt tudni, hogy vannak normális percei.

-Köszönöm, hogy elhoztál ide. - súgtam a fülébe, majd elengedtem, észrevettem egy apró mosolyt az arcán - Jobb, ha megyek, Keith beszélni akar velem.
-Elvigyelek?
-Nem, jót fog tenni a séta. De azért köszi. - magam sem tudom, hogy miért, de megfogtam a kezét, biztatóan megszorítottam, mire egy kedves mosoly volt a jutalmam - Ha mindig ilyen normális lennél, többen kedvelnének, mint most!

Felkuncogott, majd komoran a sírkő felé fordult, ezzel jelezve, hogy menjek. Elköszöntem tőle, majd a haverjától is, aztán elindultam a kijárat/bejárat felé.

***

Mikor megérkeztem Keithék házához, félelem fogott el. Mivel akarhat bosszút állni? Akarok én ebbe belefolyni? Nem valószínű.
Bekopogtam, az ajtó öt másodperc múlva már nyílt is, Keith berántott az épületbe, felvonszolt a szobájába és lehuppant a gurulós székébe a számítógép elé.

-Édes lesz a bosszú, Lisa! Ezzel a videóval örök életre tönkretesszük azt a szarházit! - mondta kissé megszállottan, enyhén megőrülve, kattintott párat, és el is indult a videó.

Keith a távolból nagy zoommal felvette, ahogy lekezelem Justint és összekenem a képét a tarkómba hajított kutyaszarral, majd teletömöm vele a száját. Keith végig engem dicsért, jókat nevetett, én pedig elszörnyülködve néztem: ezt tényleg én csináltam?
Már nem akartam bosszút. Szégyelltem magam. Lesüllyedtem az ő szintjére. Mikor véget ért a videó, Keith felállt és elhagyta a szobáját, bement a mosdóba, én ekkor kaptam az alkalmon és elküldtem e-mailben magamnak a videót, majd alibiként rákerestem pár csajos dologra, ennek hála megtudtam, hogy másnap cipőleértékelés lesz a plázában. Végre megvehetem azt a csinos kis magassarkút.

-A nők, meg a cipők... - fonta körém karjait a számítógép tulajdonosa, kicsit megijedtem, majd felkacagtam, adott egy puszit az arcomra, elengedett - Na, hadd üljek le!

Kifordultam a székkel, majd kilőttem magam belőle, ő helyet foglalt, rákeresett a Youtube-ra. Ne, Keith, ne!

-Ma ér véget az uralkodásod, Justin Faszkalap Bieber! Igaz, Lisa? - nézett rám gonosz vigyorral, egyetértést várt tőlem, de én csak fapofával néztem ki a fejemből, elém állt, államnál fogva felemelte a fejemet, hogy a szemébe kelljen néznem - Ne félj! Mindennek véget vetünk ezzel a videóval! Te fogsz ezentúl uralkodni a suliban!
-Én nem akarom ezt, Keith! Emlékezz vissza, mi volt azon az estén, amikor ez megtörtént! Nem süllyedhetünk le erre a szintre!
-Az a mocsok kirúgatott engem, téged meg legalább három éve piszkál! - tornyosult dühösen fölém, megijesztett, gyorsan kihátráltam az árnyékából, a földre néztem, ennek hatására észhez tért - Ne haragudj, nem akartam rád ijeszteni!
-Figyelj! - túrtam a hajamba - Töröljük ki a videót, vagy tartsuk meg későbbre. Kérlek!
-Valamit csinált veled, hogy ezt mondod? Bántott?
-Nem, nem bántott. Elvitt a temetőbe és megmutatta a haverja sírját. Elmesélte, hogyan halt meg. Láttam a másik oldalát, nem tudom megtenni!
-Hát jó! Úgy látom, téged is behálózott.

Megragadta karjaimat, ugyanott, ahol Justin, a belém nyilalló fájdalom hatására egy halk nyögés szakadt ki belőlem, majd elsírtam magam. Nem törődve könnyeimmel felemelt és egyszerűen kivitt a szobájából, magára zárta az ajtót és visszaült a gépéhez. Volt egy kis ablak az ajtón, így végignézhettem, ahogyan feltölti a videót a Youtube-ra... Justin ki fog engem nyírni...