5. Az érem másik oldala

Meg kellett keresnem a srácokat, beszélnem kellett velük. Ezt nem hagyhattam annyiban. Az a barom kirúgatta a barátomat, majd tönkretette az életemet...
Hirtelen megszólalt a telefonom, gyorsan előkaptam, Keith neve és képe állt a kijelzőn, azonnal felvettem.

-Keith, szia! - szóltam bele, amint a fülemhez ért a készülék - Minden oké?
-Azonnal gyere át hozzám! Tönkretesszük azt a kis faszfejet! - válaszolta, majd le is tette.

Megijedtem a hanghordozásától. Mit akar tenni? Remélem, nincs köze a fegyverekhez, mert azt nem fogom neki hagyni. Nem akarom, hogy börtönbe kerüljön.
Enyhén lesápadva néztem a még világító telefonomat, lezártam a képernyőt, majd elindultam a kijárat felé, szerencsére ott állt az osztályfőnök, így el tudtam kéredzkedni tőle. Odamentem hozzá és igyekeztem a legsápadtabb képet vágni.

-Tanárnő! - értem oda hozzá, rám nézett, egy hatalmas lila folt díszelgett a nyakán, amit sikertelenül próbált eltakarni a sálával (nem is vártam mást).
-Mi bajod van? - kérdezte nem a legkedvesebb hangnemben.
-Nem érzem jól magam... Hazamehetnék?
-Minek akarsz te hazamenni?Otthon ugyanúgy rosszul lennél! Itt maradsz! - felelte beképzelten, szemeimből mögém tekintett, szemei felcsillantak.
-Ó, hát itt vagy! - csapta meg a fülem Mr. Én Vagyok A Király borzalmasan idegesítő hangja, a következő percben egy bársonyos bőr érintette meg csupasz kezemet, az a kis pöcs összefonta ujjait enyéimmel, és annyira összeszorította őket, hogy ne tudjam elengedni - Akkor mehetünk?
-Ó, szóval vele vagy... - vágta a beképzelt és irigy pofákat az ofő, tekintete elárulta, hogy ezért legszívesebben megtépne - Menjetek. Nem kell fáradni az igazolásokkal.

Bólintottam, a következő pillanatban már Justin húzott maga után, még mindig fogta a kezemet, kivonszolt az épületből egyenesen a kocsijához.

-Szállj be! - engedett el az anyósülés ajtajánál, majd átment a másik oldalra, kinyitotta az ajtót, de nem szállt be, ahogy én sem - Süket vagy?
-Nincs az az Isten, hogy én ide beszálljak! - feleltem fejemet csóválva, dühösen becsapta az ajtót, majd visszatrappolt hozzám, karjaimat erősen megszorítva nekinyomott a kocsinak - Hé, ez fáj!
-Beszállsz magadtól, vagy én raklak be és abban nem lesz semmi köszönet! - morogta az arcomba összeszorított fogakkal, kicsikart belőlem egy fájdalmas nyögést - Válassz!
-Jól van, beszállok a tetves kocsidba, csak eressz már el, eltöröd a karomat! - feleltem remegő hangon, nagyon fájt már a karom, szinte lüktetett.
-Jó válasz. - eresztett el végre, ajkaimra nézett egy pillanatra, majd vissza szemeimbe, beült a helyére, én gyorsan megigazítottam a ruhámat és csatlakoztam hozzá - Kösd be magad!
-Tudom, mit kell csinálnom, nem vagyok öt éves! - förmedtem rá, majd bekötöttem magam, duzzogó kislányként kuporodtam össze az ülésen, ő pedig csak kacarászva elindította a kocsit - Mit röhögsz, baszd meg?
-Azt mondod, nem vagy öt éves, mégis úgy duzzogsz! - felelte vigyorogva, igaza volt, de nem adtam meg neki azt az örömöt, hogy egyetértek vele.
-Nem mindegy az neked?
-Ó, nekem aztán édes mindegy, hogyan vered a szőrös seggedet a földhöz! - kanyarodott ki a parkolóból, hirtelen a gázra taposott, kicsalt belőlem egy kisebb sikolyt, megmarkoltam a biztonsági övet, jót röhögött rajtam - Félős picsa!

Nem szóltam, folyamatosan arra hajtott, hogy sikoltozzak, hol felgyorsított, hol hirtelen lefékezett, jókat nevetett rajtam és megmondom őszintén hogy én is magamon. Jól éreztem magam ezzel a bolondos, játékos Justinnal. Ha többször lenne ilyen és elhagyná a beképzelt nőcsábász énjét, még talán kedvelném is. De hát - ahogy mondani szokták -, egyszer minden jónak vége szakad. Megálltunk a temető nagykapuja előtt, a szívem kezdett egyre hevesebben dobogni: élve fog eltemetni!

-Gyere már! - hallottam meg Justin kiabálását a kapu elől, elég sok időre leblokkolhattam, kicsatoltam a biztonsági övet, kiszálltam a kocsiból, majd becsuktam az ajtót és odamentem hozzá.
-Mit keresünk itt? - kérdeztem befelé mutatva, nem válaszolt, csak elindult befelé.

Követtem, nem volt szükségem egy újabb ordításra, felzárkóztam hozzá, közben jobbra-balra nézelődtem, nem akar-e valaki leütni egy ásóval, vagy valami. De semmi ilyesmi nem történt, úgyhogy mondhatni megnyugodtam. Egy kisebb hegyi sétának mondható gyaloglás után hirtelen nekimentem Justin hátának.

-Figyelj oda! - morogta halkan, majd a zsebeiben kezdett el kotorászni, előhúzott az egyikből egy hatalmas mécsest (Hogy fért az oda be? És mikor tette oda? Biztos akkor, amikor lesokkolódtam a temető láttán...), a másikból pedig egy öngyújtót. Levette a tetejét az üveg körítésnek, kivette belőle a gyertyát, meggyújtotta a kanócot és mindezt megcsinálta visszafelé, az egészet pedig rárakta az előtte lévő sírra. Megnéztem, kihez jöttünk látogatóba: Tom Collins. "Élt 20 évet. Isten nyugosztalja!"
Szíven ütött a felismerés: ő Justin volt haverja. Összeszorult a gyomrom. Keresztet vetettem és gyorsan elmormoltam magamban egy mi atyánkat. Borzalmas dolog ilyen fiatalon meghalni.

-Minden egyes csontja eltört... Hatalmas fájdalmai voltak... - magyarázta halkan Justin, arcára emeltem tekintetemet, teli volt fájdalommal és gyásszal, még sohasem láttam ilyennek - Engem kellett volna elütnie annak a kurva kocsinak. Megmentette az életemet a sajátja árán. Mindez miért volt? Mert beleszerettem valakibe, aki teljes mértékben csak kihasznált. Ő csalt az útra, annyira vak voltam, hogy nem néztem szét. Minden az én hibám.

Miközben mesélt, magam elé képzeltem a szituációt. Könnyezni, majd szipogni kezdtem, végül pedig felszakadt belőlem a sírás. Borzalmas élmény lehetett a számára. Semmit sem láttam a könnyeimtől, így meglepetésként ért az ölelése. Megölelt, hogy megnyugtasson. Vagy azért, mert saját magát akarta megnyugtatni.Ki tudja? Mindenesetre elfogadtam az ölelését, temetőben, a haverja sírjánál nem kezdhettem el cirkuszolni. Karjait teljesen törzsem köré fonta és stabilan tartott testénél, átöleltem a nyakát, arcomat felé fordítottam, éreztem, ahogy küzd a sírás ellen. Megnyugtató volt tudni, hogy vannak normális percei.

-Köszönöm, hogy elhoztál ide. - súgtam a fülébe, majd elengedtem, észrevettem egy apró mosolyt az arcán - Jobb, ha megyek, Keith beszélni akar velem.
-Elvigyelek?
-Nem, jót fog tenni a séta. De azért köszi. - magam sem tudom, hogy miért, de megfogtam a kezét, biztatóan megszorítottam, mire egy kedves mosoly volt a jutalmam - Ha mindig ilyen normális lennél, többen kedvelnének, mint most!

Felkuncogott, majd komoran a sírkő felé fordult, ezzel jelezve, hogy menjek. Elköszöntem tőle, majd a haverjától is, aztán elindultam a kijárat/bejárat felé.

***

Mikor megérkeztem Keithék házához, félelem fogott el. Mivel akarhat bosszút állni? Akarok én ebbe belefolyni? Nem valószínű.
Bekopogtam, az ajtó öt másodperc múlva már nyílt is, Keith berántott az épületbe, felvonszolt a szobájába és lehuppant a gurulós székébe a számítógép elé.

-Édes lesz a bosszú, Lisa! Ezzel a videóval örök életre tönkretesszük azt a szarházit! - mondta kissé megszállottan, enyhén megőrülve, kattintott párat, és el is indult a videó.

Keith a távolból nagy zoommal felvette, ahogy lekezelem Justint és összekenem a képét a tarkómba hajított kutyaszarral, majd teletömöm vele a száját. Keith végig engem dicsért, jókat nevetett, én pedig elszörnyülködve néztem: ezt tényleg én csináltam?
Már nem akartam bosszút. Szégyelltem magam. Lesüllyedtem az ő szintjére. Mikor véget ért a videó, Keith felállt és elhagyta a szobáját, bement a mosdóba, én ekkor kaptam az alkalmon és elküldtem e-mailben magamnak a videót, majd alibiként rákerestem pár csajos dologra, ennek hála megtudtam, hogy másnap cipőleértékelés lesz a plázában. Végre megvehetem azt a csinos kis magassarkút.

-A nők, meg a cipők... - fonta körém karjait a számítógép tulajdonosa, kicsit megijedtem, majd felkacagtam, adott egy puszit az arcomra, elengedett - Na, hadd üljek le!

Kifordultam a székkel, majd kilőttem magam belőle, ő helyet foglalt, rákeresett a Youtube-ra. Ne, Keith, ne!

-Ma ér véget az uralkodásod, Justin Faszkalap Bieber! Igaz, Lisa? - nézett rám gonosz vigyorral, egyetértést várt tőlem, de én csak fapofával néztem ki a fejemből, elém állt, államnál fogva felemelte a fejemet, hogy a szemébe kelljen néznem - Ne félj! Mindennek véget vetünk ezzel a videóval! Te fogsz ezentúl uralkodni a suliban!
-Én nem akarom ezt, Keith! Emlékezz vissza, mi volt azon az estén, amikor ez megtörtént! Nem süllyedhetünk le erre a szintre!
-Az a mocsok kirúgatott engem, téged meg legalább három éve piszkál! - tornyosult dühösen fölém, megijesztett, gyorsan kihátráltam az árnyékából, a földre néztem, ennek hatására észhez tért - Ne haragudj, nem akartam rád ijeszteni!
-Figyelj! - túrtam a hajamba - Töröljük ki a videót, vagy tartsuk meg későbbre. Kérlek!
-Valamit csinált veled, hogy ezt mondod? Bántott?
-Nem, nem bántott. Elvitt a temetőbe és megmutatta a haverja sírját. Elmesélte, hogyan halt meg. Láttam a másik oldalát, nem tudom megtenni!
-Hát jó! Úgy látom, téged is behálózott.

Megragadta karjaimat, ugyanott, ahol Justin, a belém nyilalló fájdalom hatására egy halk nyögés szakadt ki belőlem, majd elsírtam magam. Nem törődve könnyeimmel felemelt és egyszerűen kivitt a szobájából, magára zárta az ajtót és visszaült a gépéhez. Volt egy kis ablak az ajtón, így végignézhettem, ahogyan feltölti a videót a Youtube-ra... Justin ki fog engem nyírni...